Hírek

2016.10.23. 20:28

Nagyon zűrzavaros idők voltak - idézte a ma is élő szemtanú

Baracs - Október 23-án, vasárnap délelőtt a Baracs templomosi temetőben Farkas István sírjának megkoszorúzásával kezdődtek a Dunaújváros melletti község ünnepi programjai.

Horváth László

A himnusz közös eléneklése után Barányi Alexandra és Deme László mondott az alkalomhoz illő verset, majd Várai Róbert Baracs polgármestere tartott beszédet az 56-os szabadságharc és forradalom jelentőségéről. Összeállításában kiemelte a haza és a hűség fontosságát. Több helyen párhuzamot vont az akkori elvándorlás, a gazdasági nehézségek, a megélhetés mostani helyzetével. Végül pedig a 21 évesen Székesfehérváron katonai szolgálatot töltő és a harcokban elesett Farkas István hősiességére emlékezett. A templomosi temetőben jelen volt Farkas István testvére, Farkas Éva, valamint a család további képviselői.

A templomosi temetőben Farkas Istvánra emlékeztek. Először a község elöljárói képviseletében Várai Róbert polgármester és Fehérvári József alpolgármester helyezte el az emlékezés virágait  Fotó: Horváth László

Az ünnepi pillanatok után a testvér lapunknak elmondta, nagyon zűrzavaros időket éltek. Október 23-án még találkozott testvérével, de az említett káoszos idők miatt csak jóval később értesült haláláról. A családban ma is példaképként említik.

A templomosi főhajtást követően vasárnap este a Faluházban folytatódott a baracsiak 56-os megemlékezése, ahol az általános iskola diákjai adtak ünnepi műsort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!