Hírek

2017.06.18. 18:10

Sikeres éven van túl a Violin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

DUNAÚJVÁROS Sikeres évet tudhat maga mögött a Violin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Az igazgatónőt egy összegzésre kértük fel.

DH-információ

Puskásné Radnó Ágnes, a Violin igazgatója arra a legbüszkébb, hogy 21 éve létezik, működik az iskola, amelyet annak idején azért hoztak létre, hogy helybe vigyék a művészeti oktatást, azért, hogy a kisebb településeken is lehetősége legyen a gyermeknek az általános ismereteken túl a zenében, táncban, szín- és képzőművészetben képeznie magát. Hogy mindezt miért?

Mert ennek hiányában rengeteg tehetség veszne el, mindemellett pedig a gyerekek érzelmi életét, intelligenciáját, egyéniségét, műveltségét gazdagítja. Bár láttak szebb napokat is, évek óta stabilan tartják a nyolcszáz fő körüli létszámot, mintegy 30 fős tanári karral. Jelen pillanatban dunaújvárosi központtal 7 településen működnek 14 telephelyen. Nem mindenhol érhető el minden képzési formájuk, de mindenhol másban erősek.

Turóczi Rita és Suplicz Mihály koreográfiája, a Kicsi vagyok én című dél-alföldi tánc második helyezést ért el a XXI. Méta Fesztiválon Fotók: Ady Géza

Például Dunaújváros a táncban a legerősebb, Rácalmáson elsősorban zeneoktatás folyik, Pusztaszabolcson a drámaoktatást két helyen is tartják, Beloianniszban értelemszerűen a hagyományőrző néptáncoktatásra fektetik a hangsúlyt. Cecén zenészek, Sárbogárdon zenészek és táncosok is vannak. Még Bács-Kiskun megyébe is átnyúlnak, hiszen Dunavecsén néptáncosok, zenészek és képzőművészet szakos tanulóik is vannak.

Diákjaik számos regionális, országos és nemzetközi verseny helyezettjei, több növendékünk művészeti pályát választott továbbtanulásként, vagy életpályául. A dunaújvárosi modern és show-táncosok országos versenyeken vettek részt, az MTMSZ őszi kupán, tavaszi kupán, a magyar bajnokságon első helyezéseket értek el, de a Klauzál Kupáról is elhozták az első helyezést.

A pusztaszabolcsi színművészeti tanszakosok a Vörösmarty Színházból a Legjobb Döbrögi díjjal, a megyei színjátszó versenyről az 1. díjjal, a Fridrich Margit Szavalóversenyről második, harmadik díjjal távoztak, és az Ádámok és Évák ünnepén a legjobb előadás díját ítélték nekik. A sárbogárdi zenészek az enyingi zongoraverseny és a seregélyesi zongorás találkozó mellett Budapesten az Országos Széchenyi Könyvtárban, a Tompa Mihály-kiállítás megnyitóján léptek fel. Pedagógusaik részt vettek a Szent Panteleon Kórház gyermekosztálya javára tartott jótékonysági pedagóguskoncerten. Nyaranta különféle táborokat is szerveznek tanáraik irányításával lovasoktatással, sportprogramokkal.

Tóth-Varga Bettina és Vén Levente a Magyar bajnoki címet mondhatja magáénak A hercegnő és a béka című koreográfiával

Az igazgatónő nem feledkezik meg segítőiről, mestereiről sem. Kihangsúlyozta, hogy rendkívül büszkék a Tomcsányi Éva, Wünsch László házaspárra, akik az iskola kezdetétől segítik az intézmény munkáját, Éva néni mint pedagógiai szakértő, Laci bácsi mint igazgatóhelyettes. Ők nemrégiben a Táncpedagógusok Országos Szövetsége által adományozott Életmű díjat vehették át pedagógusnapi gálaműsor keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a díjátadások között a díjazott koreográfusok csoportjai adták elő műsoraikat. A házaspárt volt táncosaik és kollégáik kísérték el a díjátadóra és vastapssal ünnepelték.

Puskásné Radnó Ágnes büszkén újságolta, a következő tanévtől telephelyet bővít az iskola, a Bartók kamaraszínházban színművészeti oktatás kezdődik Polgár Lilla színművész, drámapedagógus irányításával. Zárásként azt kívánta a következő évekre, hogy az iskola kapcsolata a diákok szüleivel ugyanolyan jó legyen, mint eddig, az önkormányzati vezetők továbbra is segítsék munkájukat, s a jövőben is olyan megértéssel találkozzanak a művelődési házak, iskolák vezetői részéről, ahogy ezt máig érzik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!