Hírek

2017.06.05. 17:15

Helyet követelt a városi rendezvények sorában a földvári bringatúra

DUNAFÖLDVÁR - Pünkösd vasárnapján nyolcadik alkalommal rendezték meg a Dunaföldvár - Bölcske Bringatúrát, amely egyre népszerűbb a város és térség lakói között.

L. Mészáros Irma

A regisztrálók között a helyieken kívül voltak Dunaújvárosból, Bölcskéről, Madocsáról, Soltról, de Diósdról, Érsekcsanádról, sőt az erdélyi Szilágyzoványból is érkeztek.

Csaknem ötszáz kerékpáros gyűlt össze a Duna-parton, majd tette meg a Dunaföldvár-Bölcske közötti távot, oda-vissza 19,4 kilométert. Nem kemény igénybevételt jelentő sportteljesítmény volt ez, hanem - a közel harmincfokos meleg dacára - vidám közösségi program, ahol családok vettek részt sok-sok gyerekkel, baráti társaságok, munkahelyi közösségek, idősek és fiatalok egyaránt. A legidősebbek között volt a hetvenöt éves Nagy Sándor, lapunk egyik földvári előfizetője.

Miután Schneider Margó irányításával bemelegítettek a résztvevők, fél 11-kor elindult a csapat, s a déli harangszó már újra Dunaföldváron köszöntötte a többséget. Nem verseny volt ez, inkább a sportos életmód, a kerékpározás népszerűsítése.

Nem verseny, hanem családias kirándulás Fotó: Zsedrovits Enikő

Évről évre egyre többen jönnek el a bringatúrára. Már az elsőn meglepetés volt a csaknem kétszázas létszám, de mindez azt mutatja, hogy hiánycikk az ilyen műfaj a rendezvények sorában - mondja az ötletgazda-főszervező Holler Ferenc vállalkozó, a Holler UNFC vezetője. - Sportra épülő közösségi alkalmat akartam teremteni, s nagyon örülnék, ha valaki felvállalna valami hasonlót a kocogással kapcsolatban is - teszi hozzá. Igaz, hogy a sok nyeremény, főként a három kerékpár vonzó lehet, de nem szeretném, ha csak a nyereményről szólna ez a nap.

A bringázás után a gyerekeket ingyenes játékok várták: bikarodeó és ugrálóvár kicsiknek és nagyobbaknak. Majd koncertek következtek. A műsor házigazdája, Garami Gábor, a Class FM rádió műsorvezetője volt. Sokan maradtak délutánra meghallgatni a több mint két évtizede a zenei paródiáiról népszerű Irigy Hónaljmirigy fellépését. A kisgyermekeket pedig a Bóbita Zenekar szórakoztatta vidám és játékos dalaival, aktívan bevonva őket a produkcióba.

A koncertek előtt, között és után - kicsit elhúzódva - pólókat, utalványokat, kerékpár tartozékot sorsoltak ki a nevezési számokkal. Fődíjként a három kerékpárt Pálfi Balázs, Boros Noel és Simon József nyerte.

Az önkormányzat infrastruktúrával és anyagiakkal állt a rendezvény mellé, de több helyi vállalkozó és cég patronálta a bringatúrát, sőt egy dunaújvárosi is. A város polgármestere, Horváth Zsolt örül, hogy Holler Ferenc kezdeményezése egyre népszerűbb, s közös terveikben szerepel, hogy programbővítéssel hagyományt teremtenek, így a pünkösdvasárnapi bringatúra bekerülhet a városi rendezvények közé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!