Hírek

2017.04.12. 20:25

Fontos, példaértékű verseny - Az Arany Üst a mai napig az egyik legfontosabb seregszemle

Dunaújváros - Szerdán, az első döntők előtt rendezték meg a 38. Arany Üst nemzetközi, korosztályos úszóverseny ünnepélyes megnyitóját.

Gallai Péter

A közel ötszáz hazai és külföldi fiatalt felvonultató seregszemle kiemelt jelentőségű a hazai úszóéletben, közel négy évtizedes története alatt nem egy, később klasszissá vált sportoló fordult meg a Fabó Éva Sportuszodában. Az idei megmérettetés, a sok nevezés miatt már kedden délután elrajtolt két időfutammal, de az igazi nagyüzem szerdától kezdődött.

A négyórás döntők előtt, a hagyományok szerint felvonultak a klubok képviselői, hogy a Himnusz után következzék a megnyitó ceremónia, amelyen elsőként dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke azzal kezdte beszédét, hogy két nagyon rövid gondolat jár a fejében.

- Gratulálok Dunaújváros, hogy harmincnyolcadik alkalommal van mód és lehetőség ennek a csodálatos versenynek a megrendezésére. Emellett köszönöm a szervezők, a város, az itt élők támogatását, hogy ilyen formában segíti az utánpótlás nevelését.

Az eseményen többek között jelen volt Izsák Máté (balra), az önkormányzat oktatási, ifjúsági, kulturális és sportbizottságának elnöke, beszédet mondott dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere   Fotó: Ady Géza

Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere örömmel üdvözölte a résztvevőket a Nemzet Sportvárosában a viadalon, amelyre a település és a Dunaferr SE is egyaránt büszke:

- Ebben a városban nincs olyan polgár, akinek családtagja, barátja, szomszédja, munkatársa révén valamilyen sportághoz ne kötődne, a többi között éppen az úszáshoz. Ezért volt fontos számunkra a 38. Arany Üst megszervezése, köszönöm a Dunaferr Sportegyesület és az úszószakosztály munkáját. Önök, akik az ország minden pontjáról ennyien érkeztek a több napos versenyre, nem jelent mást, mint hogy ez az esemény, ami idén nevezési rekordot döntött, továbbra is fontos.

A városvezető nemzeti büszkeségünktől, Hosszú Katinkától származó idézetet ajánlott a résztvevőknek mintegy mottó gyanánt:

"Minden lehetetlennek tűnik, amíg valaki meg nem csinálja."

Felső képünkön a Dunaferr SE egyik hazai képviselője, Farkas Botond tempózik az előfutamok során

Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke lapunknak kiemelte: ezt a rendezvényt az idén negyven esztendős úszószakosztály hívta életre. Ami azt jelenti, hogy a második évükben már rendeztek Arany Üstöt. - Az látszik, hogy igény van rá a mai napig, nagyon nincs olyan hazai klub, aki ne delegálna versenyzőt, emellett külföldi indulóink is vannak.

Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan emelkedik a létszám. Amennyiben egy eseményre nincs igény, az egy idő után elsorvad, szerencsére erről ebben az esetben szó nincs, sőt. Elég csak benézni a zsúfolásig telt uszodába, ahol a gyerekek, edzők és szülők készülnek.

S azokat a fiatalok újabb generációját látjuk itt, akik közül reményeim szerint minél többen fogják majd Magyarországot képviselni a következő, vagy az azt követő olimpián. S azt se felejtsük el, hogy ők mind egészséges gyerekek, akik naponta tesznek ezért és az eredményességért. Ezt meg kell becsülni.

Felső képünkön a Dunaferr SE egyik hazai képviselője, Farkas Botond tempózik az előfutamok során

A lelátón idén is örömmel fedeztük fel az esemény ötletgazdáját és főszervezőjét, A Dunaferr volt ügyvezető elnökét, Perjámosi Sándort és feleségét, Tóth Erzsébetet, a szakosztály korábbi vezetőjét.

- Mindig örömmel jövünk vissza ilyenkor Dunaújvárosba. Emlékszem, amikor megrendeztük az elsőt, akkor a klub akkori elnöke feltette a kérdést, mi lesz ebből jövőre... Erre a harmincnyolcadiknál tartunk, ami boldogsággal tölt el, olyan jó érzés látni ennyi gyereket - mondta Perjámosi Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!