Hírek

2017.03.21. 20:25

Áprilisban Országos Tudományos Diákköri Konferencia Dunaújvárosban

Dunaújváros - Sajtótájékoztatón ismertették tegnap a Dunaújvárosi Egyetemen, hogy a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Műszaki Tudományi Szekcióját április 6. és 8. között városunkban rendezik meg.

Balla Tibor

A tájékoztatón részt vett dr. András István rektor, Mészáros Virág kancellár, dr. Palotás Béla tudományos és kutatási rektorhelyettes, az OTDK szervezőbizottság elnöke, Melkovics János, a Kerpely Antal Kollégium igazgatója, valamint Sánta Edit Orsolya tanszéki mérnök, az OTDK titkára.

Dr. András István rektor elmondta, egy rendezvény fajsúlyát nagyban meghatározza a védnökséget, fővédnökséget vállalók személye. Ebből a szempontból sem szégyenkezhet az egyetem, hiszen fővédnökként dr. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára, és dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgárának, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökének neve szerepel a meghívóban. A védnöki szerepkörben is olyan nevek olvashatók, mint dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő, és Cserna Gábor polgármester, tehát a színvonal garantált.

Mészáros Virág kancellár, Melkovics János kollégiumigazgató, dr. András István rektor és dr. Palotás Béla rektorhelyettes a tájékoztatón Fotó: Zsedrovits Enikő

Dr. Palotás Béla, az egyetem tudományos és kutatási rektorhelyettese, az OTDK szervezőbizottságának elnöke elmondta, 414 dolgozat érkezett be, ami ugyan kevesebb, mint a tavalyi esztendőben, de ez tekinthető átlagosnak. Az összesen 28 millió forintos keretből gazdálkodó rendezvényt 53 tagozatra osztották, így 7-10 dolgozat jut egy tagozatra. Az április 6-8. között lezajló konferencián 441 témavezető és 164 fős zsűri vesz részt. A bírálás elektronikusan történik az OTDT online rendszerében.

Az OTDT nagy hangsúlyt fektet a határon túli magyarokra. Innen összesen 41-en érkeznek majd Dunaújvárosba, ebből 11-en neveztek dolgozattal, 19 megfigyelő diák lesz és nyolcan zsűrijelöltek, mindemellett három megfigyelő oktatót is várnak. Őket gyárlátogatásokra is elviszik majd.

Mindösszesen 650-700 főt látnak vendégül, hozzávetőleg 430 hallgatót, 164 zsűritagot, 30 konzulenst és a bizottsági tagokat. A résztvevők szállást és étkezést is kapnak, és minden résztvevő hazavihet egy emlékérmet. Melkovics János elmondta, ekkora rendezvény még nem volt náluk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!