Hírek

2017.03.03. 19:45

Nincs képezhetetlen gyermek - A pedagógusmunkáról is szó volt a szakmai héten

Székesfehérvár - Megkezdődött a Pedagógiai Szakszolgálatok Hete: intézményi átalakításról és a pedagógusmunkáról is szó volt.

Szanyi-Nagy Judit

A szakmai hét tegnapi nyitónapján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke is részt vettek. Az EMMI minisztere a 9 osztályos általános iskola bevezetéséről is beszélt: ez a tervek szerint egyfajta előiskolát is magában foglalna - a megvalósítása vitás.

Balog Zoltán miniszter
Fotó: Molnár Artúr

A kilencosztályos általános iskola felosztása komoly szakmai vitát képez, de mindenképpen a tervek között szerepel. - Ez az első évben egy úgynevezett előiskola lenne, amely lehetővé tenné, hogy ne a közismereti dolgokkal terheljük a gyermekeinket. Így kifejezetten arra tudnánk koncentrálni, hogy az írás, az olvasás vagy a beszédkészség elsajátítása megvalósulhasson - mondta megnyitóbeszédében Balog Zoltán miniszter. A szakmai viták elsősorban az óvoda és az általános iskola közötti átmenetről szólnak: sok család döntésképtelen azt illetően, hogy melyik intézményben töltse gyermeke a következő évet - ezt a dilemmát pedig a kilenc évfolyamos általános iskola oldaná fel.

Éppúgy szakmai összetűzéseket gerjeszt a feladatkörök kiosztása is: melyik az a szituáció, amikor a pedagógusra bízhatunk bizonyos feladatokat, és mikor lenne érdemes szakembereket bevonni? - A kormány a 2017-es költségvetés elfogadásakor 3,8 milliárd forintot különített el arra, hogy minden évben nyolcszáz új, a pedagógiai szakszolgálatban dolgozó bérét fedezze - mondta Balog Zoltán, és kiemelte: a béremelésen túl a szakma megbecsültségének növelése is fontos.

- A rendezvény kiemelt célja a tájékoztatás - mondta Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke, aki elmondta, a szakszolgálatok hatalmas szerepet játszanak a sajátos nevelési igényű gyermekek kezelésében.

Csaknem teljesen megtelt a szakmai hét nyitóünnepségén a Fehérvári Civil Központ
Fotó: Molnár Artúr

- A legfőbb kérdés azonban - amellett, hogy mit, hogyan és miből - az, hogy egyáltalán miért oktatunk? Mi a célunk? - tette fel a kérdést az első előadó, Aáry-Tamás Lajos oktatási jogok biztosa, majd hozzátette: - A finn felfogásmód jó alapokat kínál: "nem hagyhatjuk meghalni a szüleinket, nagyszüleinket anélkül, hogy ne tanulnánk meg azt, amit ők tudnak", talán ez az oktatás célja. Az
előadásból kiderült: a kormányzat egy év alatt több mint 1300 milliárd forintot költ az óvodától az egyetemig tartó képzésre.

A korai fejlesztés fontosságáról Czeizel Barbara miniszteri biztos beszélt, amely Aáry-Tamás Lajos anekdotájával vált igazán szemléletessé. E szerint egy kerekesszékes, csak pislogni képes kisfiút is be lehet vonni a tanítási gyakorlatba: a szakember az évszakokat négy rajzolt fával szimbolizálta, a fiú pedig pislogással jelezte a helyes megoldást, azt, hogy melyik a téli állapot. Ezt követően, egymás kezét megfogva, a csoport közösen elénekelt egy dalt, amely minden esetben azt jelenti: ötös érdemjegy született. - Most már elhiszem: nincs olyan, hogy képezhetetlen gyermek - mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!