Hírek

2017.02.19. 20:25

Wass Albert üzenete a mának

Dunaújváros – A Magyarok Szövetsége Dunaújvárosi Közössége és a SZEM Baráti Körnek köszönhetően szombaton városunk is népes táborral csatlakozott a nemzetközi Wass Albert-felolvasó-maratonhoz, amelynek célja az erdélyi születésű író és költő pályájának bemutatása és terjedelmes munkásságának népszerűsítése.

Szabó Szabolcs

Mint arról már korábban is írtunk, a Wass Albert-felolvasás maratonja 2003-ban indult egy debreceni fiatal kezdeményezésére, akinek az az ötlete támadt, hogy jó lenne, ha az író műveiből egyszerre több helyszínen 25 órás felolvasást tartanának, így hívva fel a figyelmet a korábban évtizedeken át elhallgatott író munkásságára. A kezdeményezés futótűzként terjedt a világ magyarlakta településein, sorra érkeztek a csatlakozási szándékot jelző csoportok.

Szűcsné dr. Harkó Enikő, a Széchenyi gimnázium pedagógusa, a téma avatott szakembere, aki előadást is tartott a több tucat hazai és külföldi települést érintő kezdeményezés dunaújvárosi nyitó eseményén, a helyi református templomban

Fejér megyében is szép hagyománnyá erősödött az évezred elején indult kezdeményezés. Székesfehérváron péntektől szombatig 25 órán át Wass Albert és munkássága volt a középpontban.

A megyeszékhelyről érkezett szervezők egyike, Jakubek Tibor a dunaújvárosi megnyitón szombaton délelőtt 10 órakor köszöntötte a helyi kezdeményezés résztvevőit, kiemelve, hogy e városban és Dunavecsén is már önálló programsorozattal készültek a szervezők.

 

A maratoni felolvasás kezdetén Kovács Henrietta református lelkész kiemelte, bár számos ellentmondás található Wass Albert életében és munkásságában, ám mégis áldott ember, aki örökérvényű értékeket fogalmazott meg sokak által kedvelt írásaiban, regényeiben, költeményeiben.

A szervezők felolvasták a 10. nemzetközi Wass Albert-felolvasó-maraton üzenetét is, a folytatásban pedig az író pályájának egyik elismert hazai kutatója, a Széchenyi gimnázium pedagógusa tartott előadást Wass pályájáról és kiemelkedő munkáiról.

Kovács Henrietta református lelkész, aki a szombat délelőtti megnyitón beszélt az író szerepéről és küldetéséről
Fotó: Zsedrovits Enikő

A dunaújvárosi találkozón többen - köztük volt Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója és Farkas Márta, a Szilágyi iskola vezetője - is kiemelték Wass szerepét a XX. századi erdélyi és magyar irodalomban, Jakubek Tibor pedig azon véleményének is hangot adott, hogy a jelenlegi magyar irodalomoktatásban alig találkozhatnak a diákok Wass Albert munkáival, pedig a meséktől kezdve a verseken át a letehetetlen regényekig maradandó alkotásokról beszélünk. A felolvasó-maraton zárásaként Stermeczki András evangélikus lelkész és Böttger Antal református lelkész is szólt a résztvevőkhöz, akik a Neopolisz együttes műsorát is meghallgathatták.

Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben A Nagy Könyv című felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok visszaa hegyeimet! valamint a Kard és kasza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!