Hírek

2017.02.14. 12:53

Ellentétes álláspontok

Dunaújváros - Megrekedtek a munkáltató és a szakszervezet közötti bértárgyalások a Dunaferrnél. A munkáltató tárgyalni, a szakszervezet demonstrálni akar.

Várkonyi Zsolt

Mint ismeretes az elmúlt években a Dunaferr komoly áldozatokat hozott - a nehéz acélipari környezetben is - a vállalat működőképességének megőrzése érdekében. Ennek eredményeként sikerült tavaly is, idén is kigazdálkodni az éves béremeléseket, amelyeket a szakszervezetek által üdvözölt három évvel ezelőtti bérmegállapodás garantált a dolgozóknak.

A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség alapbérkövetelésének fontos eleme áll a lapunkhoz eljuttatott közleményükben, hogy az egyre fogyatkozó szakembergárdát érdemi bérfejlesztéssel stabilizálja és ha lehetséges a hiányszakmákban – álláspontjuk szerint – a mértéktelen túlóráztatások csökkentése, elkerülése érdekében ösztönözzék az új munkaerő belépését. A Dunaferr társaságcsoport a közeljövőben erőteljesen érdekelt a termelés felfuttatásában, amire jól fizetett munkavállalókra van szükség. Mivel a béremelésre a 2015. évi középtávú bérmegállapodásuk szerint idén mindössze 1,7%-os mértékű alapbérfejlesztést kíván a munkáltató végrehajtani, így a velük folytatott bértárgyalások megrekedtek. Ezért 2017. február 15-én a társaságcsoport előtti főtéren, a Vasmű téren demonstrációt tartanak, amelynek célja a középtávú bérmegállapodás végrehajtása mellett további alapbéremelés követelése, amelynek fedezete a kormány által a munkáltató számára a szociális hozzájárulási járulék 5%-os csökkentéséből adódó kb. egymilliárd forint megtakarítás lenne.

Lapunk megkeresésére dr. Sevcsik Mónika, az ISD Dunaferr Zrt. RMS és HR-igazgatója elmondta, hogy demonstráció helyett tárgyalást javasolnak. Évek óta most először tapasztalható fellendülés az acélipar piacán. Ez azonban még nem ok a hurráoptimizmusra, de esélyt jelent, hogy stabilizálja a vállalat középtávú működését és megteremtse az alapokat a hosszabb távú, versenyképes működéshez. Újra van kereslet a jó minőségű termékekre, ezért 2017 első felének legfontosabb célja, hogy a cég kihasználja a régóta várt fellendülést és minél többet termeljen. Végre nem a túlélésért folytatott harcra kell koncentrálniuk, hanem lélegzethez jutva kihasználhatják az elmúlt időszak fejlesztéseit. Ahhoz, hogy tartsák a lépést, minden erőforrásukkal a termelés felpörgetésére kell koncentrálniuk és az első negyedévben minél több alapanyagot kell vásárolniuk – mondta el Dr. Sevcsik Mónika.

Az ISD DUNAFERR Zrt. menedzsmentje eddig is folyamatosan egyeztetett a szakszervezetekkel, a bérre vonatkozó észrevételeit meghallgatta, és ezután is kész tárgyalni. Ezért is javasolta a vállalatvezetés már korábban is a jelenleg érvényes bérmegállapodás utáni időszakra szóló új, teljesítmény-ösztönző rendszert is magába foglaló megállapodás kidolgozását. Vagyis azt, hogy olyan hosszútávon is fenntartható bérrendszert alakítsanak ki a Dunaferrnél, amelyben a jobb teljesítmény még magasabb fizetést jelent.

Mint ismeretes az ISD DUNAFERR Zrt. menedzsmentje 2015-ben három évre szóló megállapodást kötött a bér- és béren kívüli juttatásokról a Kollektív Szerződés kötésére jogosult szakszervezetekkel, a DUNAFERR DV. Vasas Szakszervezeti Szövetséggel és DUNAFERR Ifjúsági Szervezettel. 2015-ben a szakszervezetek vezetői megelégedéssel írták alá ezt a megállapodást, amelyben a Dunaferr minden körülmények között garantálja az éves béremelést. Ezt a megállapodást a Dunaferr azóta is betartja, miközben tavaly komoly beruházásokat és fejlesztéseket is végrehajtott, valamint - több száz munkahelyet megmentve, a kormánnyal kötött megállapodásra is támaszkodva - visszavonta a korábban bejelentett létszámcsökkentést.

A béremelés tavaly az acélipart sújtó kínai dömping ellenére is 3 százalék volt, idén pedig 1,7 százalék. Vagyis egy év alatt közel 5 százalékkal nőttek a bérek a Dunaferrnél, amelyek mintegy 60 százalékkal magasabbak, mint az országos átlagbérek. Most ugyanazok a szakszervezeti vezetők nevezik „megalázónak" a bérfejlesztést és hívják öncélú demonstrációra az embereket, akik nemrég még támogatták az egyezséget és büszkén kiálltak mellette.

A Dunaferr továbbra is tartja magát a bérmegállapodáshoz és akkor is tartaná, ha a külső körülmények a vállalat számára negatívan változtak volna, mint ahogyan ez tavaly is történt. Az idei év adóváltozásai nagyságukban és pénzügyi hatásukban nem összemérhetőek az elmúlt évek acélipari krízisével. Szeretnék kiemelni, hogy az iparági makrogazdaság súlyos mélyrepülése mellett is megadták a dolgozóknak járó béremelést, és visszavonták a létszámleépítésre vonatkozó terveket is. Örömmel veszik, ha a szakszervezet aktívan képviseli a dolgozók érdekeit, hiszen ez a feladata. A cégvezetésé pedig az, hogy fenntartsa a vállalat hosszú távú működését, hogy megélhetést biztosítson a Dunaferr társaságcsoport mintegy ötezer dolgozójának. A három évre szóló bérmegállapodás egyoldalú és totális megkérdőjelezése „félidőben" nem lehet alapja a vállalat hosszú távon fenntartható működésének. Ez nem szolgálja sem a dolgozók, sem a vállalat érdekeit. – mondta el az igazgató, hozzátéve: a szakszervezeti vezetők hozzáállása azért is nevezhető rövidlátónak, mert ennek mentén az is igaz lehetne, hogy ha a körülmények egy adott évben negatívan változnak - nehezednek a piaci körülmények vagy emelkednek az adóterhek, ahogyan ez tavaly is történt - akkor ez automatikusan azt is jelentené, hogy a korábbi szerződéses megállapodások azonnal és egyoldalúan felrúghatóak lennének.

Korábban írtuk:

Tavaly ősszel Balogh Béla az országos Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke és Mucsi Zoltán a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke örömmel üdvözölték a II. számú kohó felújítását és a meleghengerműi beruházás közelgő befejezését.

"Hangsúlyozták, hogy ezzel stabilizálódtak a biztonságos foglalkoztatás feltételei a Dunaferr csoportnál."

"Kiemelték, hogy az acélipari válság negatív hatásai ellenére a Dunaferr társaságcsoportnál jók a munkaügyi kapcsolatok és a munkavállalók magas szintű juttatásait kollektív szerződés biztosítja." "Megelégedéssel nyugtázták, hogy a munkaerő-piaci állami támogatás hatására középtávon a Dunaferrnél nem kerül sor csoportos létszámleépítésre.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!