Hírek

2016.11.10. 17:25

Kétezer tonna sóval - Az időjárás alapján négy készenléti szintet határoztak meg

Iváncsa - Az előírásoknak megfelelően idén is megtartották az M6-os sztrádát az Érdi-tető és Dunaújváros között üzemeltető Duna Intertoll Zrt. telephelyén a téli hóértekezlettel egybekötött gépszemlét.

Gallai Péter

A szakaszt, illetve az M8-as egy rövid részét üzemeltető cég iváncsai telephelyén a koncessziós társaság nevében Tóth János, valamint Belle Örs igazgatósági tag, műszaki igazgató köszöntötte a meghívottakat, a különböző hatóságok és szervek képviselőit. A bevezető során Belle Örs elmondta, a tervek szerint november 21-én a katasztrófavédelemmel közösen a dunaújvárosi pihenőben, baleseti szimulációs gyakorlatot tartanak.

Az értekezlet operatív részét Faragó Péter, az üzemeltető társaság vezérigazgatója tartotta, aki elsőként ismertette az elmúlt egy esztendő történéseit. Mondandóját különböző statisztikákkal egészítette ki, így ebből is kiderült, hogy átlagos volt a 2015/16-os téli szezon.

- Az adatok alapján az igazi tél tulajdonképpen januárra koncentrálódott, amikor nagy hideggel együtt érkezett a csapadék. Összesen nyolcszáz tonna sót használtunk fel, ennek szinte egészét az említett időszakban, így az induló készletünk bőven elég volt. A tároló már fel van töltve, ez a mennyiség ezúttal is kettőezer tonna. Természetesen menet közben, ha szükség van rá, ezt bármikor tudjuk pótolni, de ez kemény telet feltételez, ugyanis ez a mennyiség egy átlagos szezonra bőven elég szokott lenni - tette hozzá.

Faragó Péter

Faragó Péter továbbá elmondta azt, november 10-től van hivatalosan téli, huszonnégy órás üzemmód náluk is, ami alapesetben március 15-ig, vagy az időjárás függvényében tovább tart. S szintén utóbbihoz igazodva négy készenléti szintet határoztak meg, mindegyik esetében meghatározva a bevetendő gépek, bérgépek, illetve dolgozói állomány létszámát.

A közel hatvan kilométeres szakaszon az üzemeltetési szerződés alapján a gyorsforgalmi utakra vonatkozó előírások szerint kell megkezdeni a védekezést. Például a hóekézés megkezdését 3-5 centi réteg esetén legkésőbb harminc percen belül meg kell kezdeni, a hóeltakarítást pedig - 15-20 centi vastagság esetén - a havazás megszűnését követő öt órán belül be kell fejezni.

Egyébként az időjárási előrejelzések mellett a saját, hét helyre telepített meteorológiai állomásuk segít már a védekezésre való felkészülésben is. Hiszen a diszpécserközpontban a monitorokon többek között látják a szél sebességét, a látótávolságot, a csapadék mennyiségét, a levegő és a burkolat hőmérsékletét, a pillanatnyi fagyáspontot. Az értekezleten mindig ismertetik a forgalmi adatokat, eszerint az átlagos napi forgalom idén nyáron már meghaladta a tizennégyezret a könnyű járművek esetén. Érzékeltetésül: ez a szám a 2006-os átadáskor négyezer volt.

A szakaszon folyamatosan végzik a karbantartási munkákat, s ezzel együtt a fejlesztéseket is. Utóbbiak sorába tartozik az a beruházás, amelynek részeként a forgalmat eddig figyelő négy kamerát megduplázták. Így a pihenőknél lévő négy fix mellett négy forgatható kamerát is felszereltek. Ezzel az autópálya mindkét irányában nyomon tudják követni a közlekedőket, így pedig több információval rendelkeznek a forgalmi, vagy akár az időjárási helyzetről. Ezen felül plusz egyet telepítettek a Százhalombatta északi csomóponthoz is.




Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!