Hírek

2016.11.16. 19:45

Ismét Adventi Forgatag

Dunaújváros - Sajtótájékoztatón jelentették be tegnap a városházán, hamarosan indul az Adventi Forgatag rendezvénysorozata.

Balla Tibor

Cserna Gábor polgármester felvezetője után Mórocz Erika, a Tourinform iroda vezetője elmondta, a szokásosnál hosszabb ideig tart az idei rendezvény, amelyet Dunaújváros önkormányzata támogat külső támogatók mellett. Az idei koncepciót úgy alakították ki, hogy ahogyan közeledik a szenteste, egyre több újdonság és program várja a város lakóit, és rendre változnak a dekorációs elemek. A cél az volt, hogy minél több dunaújvárosi intézmény, iskola vegye ki a részét a műsorból. Nagy örömükre nagyon sokan jelezték részvételi szándékukat. Tizennégy iskola jelezte, hogy részt vesz a december 12-i fenyőfa-díszítő versenyen. Idén a Móricz iskola vállalta, hogy a Kortárs Művészeti Intézet mögötti fát feldíszíti az ünnepre. Ezúttal olyan kiállítók, árusok, vásározók is helyet kapnak, akik nem tudnak egy hónapon át résztvenni. Nekik egy óriási sátrat állítanak majd fel. A szökőkút peremén alakítják ki a manók faluját, mellyel kapcsolatban meseíró pályázatot hirdettek, hogy a gyerekek írják meg Fenyőherceg legendáját. A három legjobban sikerült alkotást a Bartók művészei olvassák majd fel a mesekuckóban, mert hogy az is lesz. Minden este fél hattól mesélnek majd a Bartók művészei a betlehem előtt. Idén is két napra ideköltözik a magyar Mikulás, december 5-én és 6-án várja majd a gyerekeket délelőttől estig a kuckójában.

Immár negyedik alkalommal indítják útjára az Angyaldoboz kezdeményezést Dunaújvárosiak Dunaújvárosiakért szlogennel. A kézműves játszóház pedig idén az Uitz-teremben lesz. Szilveszterkor pedig ismét hangos utcabállal készülnek.

A kulturális programokról szólva Szabóné Lőrincz Ilona koordinátor elmondta, a Bartók társulati tagjai három vasárnapon betlehemes játékot adnak elő. Olyan fellépőket hívtak meg, akiknek a műsora kötődik a szeretet ünnepéhez. Ennek megfelelően csendes, ráhangolódó programokra lehet számítani. Néhány olyan nevet is említett, mint a Four Fathers, Feke Pál, Maróth Viki és a Nova Kultúr Zenekar, Vásáry André, Zséda vagy Kelemen Angelika.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!