Várostörténetek: Amikor Sztahanov, Makszimenko, Koba és Zujev voltak a példaképek

Az 1950-es években a szakszervezet feladatai közé tartozott a nevelő, felvilágosító, agitációs munka, a munkaverseny szervezése, munkabrigádok létrehozása. Az 1951-es esztendő kezdetén a pentelei építők is bekapcsolódtak az országosan indított munkaverseny mozgalomba, amelyet a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusának tiszteletére szerveztek. Két építő vállalat, a Duna Menti Magasépítő és Mélyépítő Vállalat vezetői tettek felajánlást a pártszervezet, szakszervezet és az ifjúsági szervezet vezetőivel együtt. A felajánlások általában az építkezések határidejének előrehozására vonatkoztak, így kilenc kocka-épület, utak, csatornák korábbi átadására. Vállalták a sztahanovista munkamódszerek alkalmazását is – lelhetünk rá a Dunaferr Dunai Vasmű Krónika lapozgatásával az idevonatkozó sorokra.

Az építkezés lapjához, a Dunai Vasmű Építőjéhez (1951. 02. 27.) olyan levelek érkeztek, amelyekben kőművesek, betonozók, segédmunkások írnak arról, hogy addig folytatják a munkaversenyt, amíg a Dunai Vasmű felépül.

A városépítés kezdetének első évfordulóján, 1951 májusán a C/2 jelű épületénél gyorsfalazási munkamódszerükkel ugyan sikert arattak az itteni kőművesek előtt Makszimenko, Koba és Zujev szovjet sztahanovisták, ám e nem várt segítség dacára is hiány volt munkáskezekből.

DISZ-tábori munkaverseny napi értékelése.

A beruházások súlypontja 1951 második felétől a gyár-építésre helyeződött át, a tervek szerint a beruházási keret hetven százalékát a vasműre fordították. Áprilisban 10 700 munkás dolgozott Dunapentelén, nyárra a dolgozók száma meghaladta a 14 ezret, de ez még mindig kevésnek bizonyult. Az Építésügyi Minisztérium annak az ígéretének, hogy az ország más területeiről irányít át munkaerőt Dunapentelére, nem tudott eleget tenni. Ilyen körülmények között a Munkaerő Tartalékok Hivatala toborzásra adott engedélyt, de ezt is csak részletekben. Fejér megyében az őszi betakarításai munkák idejére leállították a toborzást. Szükségessé vált a DISZ- és társadalmi szervezetek bevonása az építkezés munkaerő-ellátásának javítására.

Fémgyűjtő verseny

A fémgyűjtő hónap során, 1952 májusában a sztálinvárosi fiatalok kiveszik részüket a vas- és fémhulladék gyűjtéséből is. Az építő- és szerelővállalatok fiataljai mellett a városi és óvárosi iskolák tanulói is lelkesek a gyűjtésben. A fémgyűjtő hónap első három hetében kiváló eredményt elérő brigádokat a DISZ-bizottság jutalomban részesíti, amelynek átadása a hónap utolsó vasárnapján, a szabadtéri színpadon történik (Dunaferr DV Krónika).

Érkezik az építőbrigád. Az 1951-es esztendő elején a pentelei építők is bekapcsolódtak az országosan indított munkaverseny mozgalomba, amelyet a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusának tiszteletére szerveztek. Áprilisban 10 700 munkás dolgozott Dunapentelén, nyárra a dolgozók száma meghaladta a 14 ezret. Fotó: archív

A legjobbak utazhattak

A tervgazdálkodásra jellemző mennyiségi elv fejeződött ki a különböző versenymozgalmak elterjedésében. Ebben is a szovjet mintát utánozta az ország – írja Romsics Ignác történész. Alekszej Sztahanov, donyecki bányász példájára, aki 1935-től kezdődően munkatermelékenységének állandó emelésével ösztönözte társait több termelésre, az 1940-es évek végétől Magyarországon is terjedni kezdtek a természetesen felülről ösztönzött munkaverseny mozgalmak. Ezek keretében a munkások ellenszolgáltatás nélküli munkákat vállaltak, újrahasznosították a kiselejtezett hulladék anyagokat, „szocialista megőrzésre" átvették gépeiket, s maguk gondoskodtak karbantartásukról, s mindenek előtt állandóan emelték a maguk szabta normát. A legeredményesebb sztahanovisták, akiknek a keze alá gyakran két-három munkás dolgozott a kiugróan magas eredmények elérése érdekében, a korra jellemző elismerésekben részesültek. Könyveket, színházjegyet vagy üdülési beutalót kaptak jutalomként, és a legjobbak a Szovjetunióba utazhattak tanulmányútra. Ám a legnagyobb megtiszteltetésben azoknak volt részük, akik magával Rákosi elvtárssal is találkozhattak.

A Keglovics brigád

A Dunaújvárosi Hírlap 1973. június 12-i keltezésű számában egy teljes oldal terjedelemmel foglalkozik a Keglovics brigáddal: „...huszonheten vannak. Mindnyájan ácsok. A városépítők valamennyi ácsmestere egyetlen brigádba tartozik, s ennek a brigádnak a neve huszonhárom éve nem változott: ők a Keglovics brigád. Közülük húszan, tavalyi munkájuk alapján, sokadszor nyerték el a Szocialista brigád címet, s ezúttal az arany fokozatot is. A brigádból kilencen kiváló dolgozók, társadalmi funkciót négyen viselnek, társadalmi munkát minden brigádtag végez, patronálják a rácalmási óvodát, s továbbképzéseken is részt vesznek egytől egyig. De amiért a brigád neve ismerősen cseng minden dunaújvárosi fülben, annak egyszerű magyarázata, hogy egyetlen egy épület sem épült Dunaújvárosban nélkülük... „Keglovics István brigádvezető annak idején Budapestre járt dolgozni rácalmási otthonából. Bedolgozta magát a pesti vállalathoz, nehezen engedték el Pentelére 1950 augusztusában. A vezetési módszereiről is kérdezte az újság munkatársa: – Több emberrel nehezebb. A legfontosabb, hogy a bizalom meglegyen az emberek között. Ehhez egy kicsit népnevelőnek is kell lenni – érkezett a válasz.