Kőszegi Mami: Ő is, egész családja is táncos volt, az is marad

A Mami szó hangzott el a legtöbbször péntek délután a Munkásművelődési Központ egyik emeleti termében, ahol a kiválasztottak köszöntötték Kőszegi Károlyné Erzsikét, azaz: Mamit abból az alkalomból, hogy egy nappal korábban a Pro Cultura Intercisae-díjjal tüntette ki a város közgyűlése.

Kőszegi Károlyné, azaz Mami az őt szűk családi körben ünneplő táncosok és MMK-sok között pénteken délután. Aki őt nem ismeri, szereti, az nem is táncos!. Fotó: Zsedrovits Enikő

A helyzetet ismerőknek: ezen a köszöntésen nem a családtagok vettek részt, hanem régi-régi munkatársak, barátok – akik azonban éppen úgy családtagnak számítanak (de furcsa így leírni) Kőszeginé számára, mint a saját gyereke vagy unokái. Ezért is érdemelte ki valamikor a történelem folyamán a Mami címet és rangot, teljesen jogosan. Mást ne mondjunk: aki csak betért abba a bizonyos terembe, mind azzal kezdte: ez a díj (mármint a Pro Cultura...) igazán méltó helyre került az ő kezében!

S akkor most egy kis hely- és kultúratörténet: Mami, ahogyan ismerősei legtöbbje szólítja, Pentelén született, öt évig dolgozott a szigeti ruhagyárban, majd 1965-től kezdve kellékese a Dunaújvárosi Vasas (Nép)táncegyüttesnek.

Ennek bizony már ötven kerek éve... Ez már talán egy-két ősz hajszálon is látszik, de cseppet sem tűnik fel azon a lelkesedésen és gondosságon, amellyel minden egyes táncos ruháját kiválasztotta, megvarrta, gondozta! Annyira, hogy ez rendszerint még a bemutatók, versenyek rendezőinek, zsűritagjainak is feltűnt, s külön megemlékeztek róla!

Nem, ne is próbálják meg kiszámolni, hány és hány táncos fordult meg (szó szerint is!) Mami kezei között, ruhát próbálva! Még a generációk számontartása is nagy alaposságot igényelne az egyébként nem csak szorgalmával, gondosságával és gondoskodásával, áldott jó szívével, hanem külsejével is szinte állandónak ható Mami környezetében. Márpedig, ha százak és ezrek szeretik őt ugyanúgy, akkor ez már csak jelent valamit! Én hallottam azt a vastapsot és ovációt, ami a Bartók Kamaraszínház nézőteréről Mamit fogadta csütörtökön este, a Magyar Kultúra Napján, kitüntetésének átvételekor: ez bízvást páratlannak nevezhető...

De nem kell fellépésekre utazniuk azoknak, akik Mamit látni szeretnék: ott van ő szinte minden nap az MMK-ban, még akkor is, ha nincs táncpróba. Negyven (!) éve gondnoka ugyanis az intézménynek.

S akkor most mondok valami meglepőt. Lehet, hogy sokan el sem hiszik nekem – amin egyáltalán nem fogok csodálkozni, sőt, megsértődni sem.

Mami 1996 óta már mindkét munkáját nyugdíjasként végzi...

Ugye, hogy nem hiszik?!

Így is van ez jól. Hisz Mami – nem öregedhet!

Aki nélkül a ház nem lenne ugyanaz

Azon ritka emberek közé tartozom, aki soha (értsd: soha!) nem táncolt, így értelemszerűen nem lehettem a Vasas tagja – és Mami védenceinek egyike sem.

Azaz, mégiscsak...

Hiszen mióta áll a ház, azaz a Munkásművelődési Központ, azaz negyven kerek esztendeje (sőt, egy kicsit régebben is, mert még az építésében is segédkeztem) járok én oda, hol ezért, hol azért, de rendszeresen.

S valahányszor beléptem, Mamit szinte mindig ott találtam valahol a kapu közelében.

Csak arra nem emlékszem, őt mikor építettük bele a házba...