Hírek

2014.08.14. 09:55

Budavári Árpád hasznos kapitány akar lenni

Dunaújváros – Budavári Árpád a Sárbogárdi Rendőrkapitányság vezetője augusztus hatodika óta. Azt mondja: hasznos kapitány szeretne lenni.

Körmendi Erzsébet

– Tudatosan választotta annak idején a rendőri pályát?

– Rám nem igaz az, ami a rendőrök legtöbbjére. Nem akartam gyerekkorom óta rendőr lenni, nem bújtam a krimiket, még csak a farsangon sem öltöztem soha rendőrnek. Lusta diák voltam a gimnáziumban. Arra is lusta voltam, hogy időben elkezdjek gondolkodni a továbbtanuláson. Két nap volt még hátra a felsőoktatási jelentkezések leadás határidejéből, amikor Stossek Tomival ültünk az iskolapadban a nagyszünetben, böngésztük a felvételi tájékoztatót, morfondíroztunk. Sürgetett az idő, dönteni kellett. A bölcsészkart és a jogi egyetemet elintéztük egy-egy megjegyzéssel, aztán felfigyeltünk a Rendőrtiszti Főiskolára. A bűnügyi és a közlekedési szakot ismertem, és mivel a közrendvédelem újdonságként hatott rám, azt választottam. Életem egyik legjobb döntését hoztam meg a tízórai helyett. A színművészeti főiskola mellett a rendőrtisztire volt már akkor is a legnagyobb túljelentkezés, talán harmincszoros, olyanok is jelentkeztek, akik már évtizedek óta rendőrként dolgoztak. De nekem valahogyan mégis sikerült bekerülnöm. Ez volt 1992-ben. Attól kezdve vagyok zsaru. Dunaújvárosba 1995-be kerültem, a főiskola után. Eredetileg Adonyba szántak engem, viszont úgy gondolták, fiatal vagyok még, ismerkednem kell a szakmával, végigjárni az osztályokat, tapasztalatot szerezni. A bűnügyi osztályon kezdtem, ahol általam a mai napig nagyon tisztelt vezetőm volt, Balogh Béla, és már az első héten egy zaftos betöréses, forrónyomos ügyben vehettem részt, ami meghozta a kedvemet, és maradtam a nyomozóknál, ahol végigjártam a ranglétrát. Közben volt két év kitérőm a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályán, ahol sokat tanultam Derzsy Pétertől, aki ma a BRFK bűnügyi helyettese. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra visszatérve kétezerben kaptam meg az első kisparancsnoki beosztásomat, 2003-ban bűnügyi osztályvezető, 2008-ban rendőrkapitány lettem. Közben rendészeti szakvizsgát tettem, elvégeztem a vezetőképzőt, majd a mesterképzést a Nemzetvédelmi Egyetemen. Utána Bicskén voltam rövid ideig főkapitányi biztos, azután a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályát vezettem a mostani felkérésig. Elődöm nyugdíjba vonulása óta, augusztus hatodikától vagyok a Sárbogárdi Rendőrkapitányság vezetője.

– Új beosztása miatt ingázik nap mint nap. Dunaújvárosban él, ide kötik a családi, baráti szálak, és attól sem lehet elvonatkoztatni, hogy évekig volt a helyi rendőrkapitányság vezetője. Civil dunaújvárosiként – ha egyáltalán lehet ilyet mondani az Ön esetében – milyennek látja a helyi közbiztonságot?

– Civil dunaújvárosi soha nem leszek. Magánemberként, családapaként – sportkifejezéssel élve – szurkolok, rendőrként pedig segítek, amiben tudok az itteni állománynak. Dolgos és nagy tudású kollégák dolgoznak itt. Sárbogárdi kapitányként feladatom a szomszéd várral való jó együttműködés.

Budavári Árpád Sárbogárd rendőrkapitánya – vezetői tapasztalatait Dunaújvárosban szerezte. Fotó: Ady Géza

– Ha már a feladatokat említette... Milyen hasonlóságok, esetleg különbözőségek vannak a dunaújvárosi és a sárbogárdi illetékességi terület között?

– Éppen annyira ismerem az előttem álló feladatot, mint amennyire nem. A kapitányi beosztásból adódó teendők nem újak. Viszont a sárbogárdi térség más világ, hiszen egy mezőgazdaságból élő vidékről beszélünk, szemben a dunaújvárosi ipari térséggel. A sárbogárdi illetékességi terület jóval nagyobb földrajzi kiterjedésű, de kevesebb, mint fele annyian lakják, mint a Duna menti részt. Két rendőrőrsünk van, Cece és Sárkeresztúr, ezek a kapitányság részeként lefedik az egész területet. Az állományunkat illetően érzékelhető a nagyfokú fiatalodás, ugyanakkor rutinos, régi kollégáink is vannak, akik át tudják adni tapasztalataikat a fiataloknak. A légkör családias, kiválóak a rendőreink egymás közötti és a lakossággal való kapcsolata.

– Mi az első teendője?

– Az ember utána olvas, kérdez, amikor ilyen munkára készül. A megyei bűnügyi osztályvezetői tevékenységem során volt rálátásom a sárbogárdi illetékességi területre is, valamint a korábbi beosztásaimban is volt kapcsolatom a kapitánysággal. Plusz a felkészüléskor sokat olvastam a térségről. Eddigi tapasztalatom az, hogy az itteni kollégáim értik a dolgukat, elődömnek, Lasancz rendőr ezredes úrnak pedig köszönettel tartozom az itt végzett komoly munkájáért. Ugyanakkor személyesen még nem ismerem a sárbogárdi embereket, rendőröket. Az országban mindenhol elvárás a rend, az emberek szeretnek nyugodtan élni, dolgozni. Ám az út, ahogyan ezt a rendet megteremtjük, megtartjuk, mindenhol más módszert követel. Éppen ezért elsődleges feladatom, hogy alaposan megismerjem a lakókörnyezetet, az itt élőket, problémáikat, a társszerveket, kikérjem a kollégáim, a települések tisztségviselőinek véleményét a továbbiakat illetően. Járom a területet, beszélgetek, információkat gyűjtök. Eközben vannak a napi teendők: figyelnem kell arra, hogy a kollégáim megfelelő körülmények között, jól dolgozzanak.ű

– Milyen kapitány szeretne lenni?

– Arra törekszem, hogy mindenki számára hasznos vezető legyek a rendőrkapitányság falain belül és kívül egyaránt A kollégáim munkafeltételeit megtartva, javítva szeretnék dolgozni, jó vezetőként partneri viszonyban maradni velük. Van már tapasztalatom ebben a szakmában, de úgy látom, a mostani munkám sok szakmai újdonságot is tartogat még. Szeretném, ha a Sárbogárdon és környékén élő emberekkel összefogva sikerülne ennek a környéknek a nyugalmát biztosítani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!