Hírek

2014.06.21. 20:55

Hol töltik a szabadságukat idén Dunaújváros vezetői, képviselői?

Dunaújváros - Nyaralási terveikről faggattuk Dunaújváros közgyűlésének tagjait. Kiderült: az idei nyár inkább munkával fog telni, ami háttérbe szorítja a könnyed, szabadságos élményeket.

Körmendi Erzsébet

A megkérdezettek közül mindenkinek vannak kedvelt üdülőhelyei, országrészei, ahova szívesen látogat vissza, mert kellemes élmények kötik az adott helyszínhez. Ám most nem a gondtalan örömök időszaka következik.

Cserna Gábor polgármester elmondta:

– Tekintettel arra, hogy választási év a mostani, a helyi szervezetének elnökeként sok a teendőm. Megkezdjük a felkészülést az őszi önkormányzati választásra. Továbbá a belvárosi projekt is folyamatos egyeztetést igényel. A feleségemmel Hévízen töltünk majd néhány napot, utána megint a munka következik.

Cserna Gábor Hévízre utazik a feleségével nyaralni

Pintér Tamás sem a pihenést említette elsőként, hanem azt, hogy a előttük a kampány, több kiválasztási rendszerrel rostálják a képviselőjelöltjeiket az elkövetkező időszakban. Utazást nem is tervez, csak néhány nap kikapcsolódást a város környékén, esetleg többször is, amennyiben a feladatok lehetővé teszik számára.

Pintér Tamásnak csak egy kis pihenésre lesz most ideje

Szabó Zsolt is a dolgos nyarat hangsúlyozta. Azt mondta:

– Azon dolgozunk, hogy a lehető legnagyobb összefogással készítsük elő az októberi önkormányzati választást. Azért kicsit nyaralok is, ezúttal Balatonszemesen.

A kedvelt nyaralóhelyeket illetően elmondta a képviselő, hogy a Balaton déli partja a kedvence, változó, hogy éppen hol száll meg, de általában Szemes környékét választják helyszínül, hogy a barátaival együtt töltsenek egy kis időt, és lazítsanak.

Szabó Zsolt a Balatonszemesen tölt egy hetet a barátaival

Pintér Attilának sem lesz módja különösebben hosszú pihenésre, sőt, úgy fogalmazott:

– Dolgozni fogok egész nyáron.

Röpke egy hetes tengerparti kiruccanást tervez a családjával Horvátországba. Ezen kívül örülne neki, hogy egy-egy hosszú hétvége eltöltésére is volna lehetősége Magyaroszágon, de még nem tudja, hogy lesz-e rá módja. Készítik elő a választást, arra összepontosítanak, hiszen augusztus 10-től már kezdődik az ajánlószelvények gyűjtése, huszadikától pedig a kampány. Előtte pedig pártja tisztújítása ad számára sok feladatot jövő hónap közepéig, ugyanis július 19-én zárul.

Pintér Attila Horvátországban pihen majd a családjával

Alpolgármestereink válaszoltak

Szepesi Attila: – A korábbi évekhez hasonlóan a lányomékhoz megyek idén is Amerikába, az unokám egy éves lesz, és már nagyon várom, hogy láthassam. Ezen kívül itthon pihenek, Kisapostagra a hétvégi házamba szoktam kijárni, mert szívesen töltött ott a szabadidőmet.

Szepesi Attila

Gombos István: – Nem nagyon lesz idő a nyaralásra, de július huszonnégytől két hetet üdülünk immár tizedik alkalommal Balatonföldváron a családommal. Közel a Balaton, és Dóri lányom nagyon kedveli azt a helyet. Bepótoljuk kicsit azt az időt, amit a munka elvesz tőlük.

Gombos István

Dr. Ragó Pál: – Hosszú nyár nem lesz az idei, mert augusztus tizedikétől kezdődik az ajánlások gyűjtése. Hétvégéket tervezek, és szeretnék lemenni a Szelidi-tóra augusztus elején, hogy feltöltődjek az utána lévő nehéz időszakra. A Balaton, Villány és Agárd a kedvenc hazai helyem.

Dr. Ragó Pál

Nyáron is dolgoznak

Az elmúlt héten, csütörtökön volt a nyári szünet előtti utolsó közgyűlés. A városvezetőket és képviselőinket arról kérdeztük, mivel töltik a nyarat.

Talán nem meglepő, hogy egy rövid pihenő után máris az őszi feladatokra készülnek, amelyek fókusza mindenképpen az önkormányzati választás lesz. Vannak, akik a folytatásra és vannak, akik a változásra készülnek. Valamennyien a közösség érdekében teszik a dolgukat.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!