Hírek

2014.05.26. 17:15

Uniós választás: siker és kudarc

A vasárnap lezajlott Európai Parlamenti választásokon, a valaha volt legkisebb választói aktivitás mellett, a Fidesz-KDNP fölényesen nyert az országban és Dunaújvárosban is.

Munkatársainktól

Mivel Olaszországban este 11 óráig voltak nyitva a szavazókörök, ezért Magyarországon csak ezt követően, vasárnap éjjel váltak nyilvánossá az adatok. Dunaújvárosban a választásra jogosultak 28,98 százaléka szavazott, míg az országos átlag 28,92 százalék volt. Dr. Bakos Károly, a Helyi Választási Bizottság elnöke vasárnap éjjel sajtótájékoztató keretében ismertette az eredményeket. Eszerint Dunaújvárosban a Fidesz-KDNP nyerte meg a voksolást 43,5 százalékkal, második lett a Jobbik (15,09 százalék), harmadik az MSZP (13,65 százalék), negyedik a Demokratikus Koalíció (13,62 százalék), ötödik az Együtt-PM (8,21 százalék), hatodik az LMP (4,69 százalék), hetedik A Haza Nem Eladó Párt (0,74), nyolcadik pedig a Seres Mária Szövetségesei (0,5)Megtudtuk azt is, egy szavazókör kivételével rendben zajlott a voksolás, ott egy pártdelegáltnál riasztópisztolyt találtak.

A választási iroda vezetője, Vargáné dr. Sürü Renáta hozzátette: - Az eset a harmincnégyes választókörben történt, az érintett felszólításra önként kivitte az önvédelmi célból magánál tartott pisztolyát a teremből, készséges és együttműködő volt. Azonban az egyeztetés után nem tartottuk elégségesnek azt, hogy elzárjuk az épületben, ezért megkértük az illetőt, hogy szállítsa haza, amit meg is tett. Az esetről rendkívüli esemény jegyzőkönyv készült, de az elbírálása nem a választási bizottság hatáskörébe tartozott. Az ügyben legjobb tudomásom szerint a dunaújvárosi rendőrkapitányság folytat eljárást. Az eset nem sokkal az urnazárás előtt történt, ami nem zavarta meg a voksolást.

Hétfőn az eredmények ismeretében arra kértük a bejutási küszöböt elért pártok helyi képviselőit, hogy értékeljék az eredményeket. Az országos eredmények alapján a Fidesz-KDNP tizenkettő mandátumot szerzett, a Jobbik hármat, az MSZP kettőt, a DK kettőt, az Együtt-PM egyet és az LMP is egyet.

Cserna Gábor, a Fidesz helyi elnöke hangsúlyozta: aktivistáik és a körzetfelelőseik felkeresték a választópolgárokat a szavazás előtti hetekben is, beszélgettek velük az EP-választás súlyáról és tétjéről. Örülök annak, hogy eredményes a munka, amelyet négy éve elkezdtünk Dunaújvárosban. A választók nagy számmal visszaigazolták ezt, kiálltak a rezsicsökkentés, a munkahelyteremtés, a családok támogatása mellett. A helyhatósági választásokig sem teszünk mást, mint következetesen folytatjuk a munkát. Ahogyan a miniszterelnökünk fogalmazott, három a magyar igazság, és kettő már megvan mondta a helyi Fidesz-elnök.

Az országgyűlési választásokhoz hasonlóan lépte át az Európai Parlamentbe jutás küszöbét az LMP, ami Illéssy István szerint a biztos választói közösség érdeme. Mivel ezt az eredményt most jóval alacsonyabb részvétel mellett értük el, ez mindenképpen biztatás számunkra: be lehet kerülni az önkormányzatba is! Különösen igaz lehet ez Dunaújvárosban, ahol az elmúlt tizenkét évben mind a bal-, mind a jobboldal egyformán leszerepelt. Valljuk, lehet más a politika, helyben is mondta Illéssy István.

- Az Együtt-PM pártszövetség alig egy éve jött létre, így mindenképpen sikerként könyveljük el, hogy Jávor Benedek személyében lesz EP-képviselőnk Brüsszelben. Az alacsony résztvételi aránynak számos oka van, és a következőkben ezen az összes meghatározó politikai erőnek el kell gondolkodnia. A szavazók láthatóan elfordultak az MSZP-től, ám a baloldali pártok összeségében jobb eredményt értek el, mint az áprilisi országgyűlési választásokon, és ezért köszönettel tartoznak a szavazóiknak - adott gyorsértékelét lapunknak a Szabó Zsolt, a PM helyi politikusa. Hozzátette: - Az országos eredményekhez képest Dunaújvárosban százalékos arányban jobban teljesített az Együtt-PM és ez biztató a helyhatósági voksolás előtt.

A Demokratikus Koalíció új Vasmű úti párthelyiségében Varju László országos pártigazgató és Mezei Zsolt, a párt helyi elnöke sajtótájékoztatón értékelte az Európa Parlamenti választás magyarországi végeredményét.

Varju azt mondta: minden kampány a választás másnapján kezdődik, így ezennel megkezdődött az őszi ön kormányzati választásoké is de előtte még egy pillanatra meg kell állni. Mégpedig azért, hogy pártja nevében megköszönje a DK szavazóinak a voksokat. A Demokratikus Koalíció Fejér megyében kiemelkedően jó eredményt ért el, értékelte a pártigazgató a helyi eredményt. Ez természetesen viszonylagos azzal az ellenféllel szemben, akivel a baloldali ellenzék küzd: tehát a Fidesszel szemben. Ez egyenlőtlen küzdelem volt, mondta Varju, aki hozzátette: mindent megtesznek, hogy a demokráciának sikerüljön a Fidesz rendszerét leváltania.

Pintér Attila, a Magyar Szocialista Párt dunaújvárosi elnöke kérdésünkre azt válaszolta: sajnos, az ő pesszimista elképzeléseiknek megfelelően zajlott le a választás. Ennek ellenére a dunaújvárosi MSZP gratulál a győztesnek csakúgy, mint az április választás után. Úgy látja, hogy nem volt erős kampánya az MSZP-nek, de ennek az okát nem tudja, talán a pénzhiánnyal magyarázható.

Az eredmény mindenesetre elgondolkodtató, szögezte le Pintér Attila, aki emlékeztetett arra, hogy szombaton választmányi ülést tart a párt, amelynek elnöksége benyújtotta lemondását. Irányváltás szükséges, mondta Pintér.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!