Hírek

2013.11.13. 10:00

Csikós Árpád jótékony felhívása az óvodások megsegítésére

Dunaújváros - Csikós Árpád fotográfus a hét elején egy felhívást tett közzé a legnagyobb közösségi portálon. Gyűjtést indított hányatott sorsú óvodások megsegítésére.

Balla Tibor

Balassa László fotográfus kereste meg azzal, hogy csatlakozzon egy jótékony akcióhoz. Nem zárkózott el, így került be a közösségi háló egy zárt csoportjába. Ott megtudta, hogy Szabó Ivett fotográfus egy remek kezdeményezést indított tavaly, közel az ünnepekhez. Egy napra kinyitotta a műtermét, meghirdette, hogy azokat a családokat, akiknek nincs arra anyagi lehetőségük, hogy közös fotó készülhessen róluk, reggeltől estig ingyen fotózza. Meglepetésére reggeltől estig váltották egymást a családok a fényképezőgép előtt. Idén úgy gondolta, hogy ezt tovább bővíti, és keresett maga mellé fotósokat, akik hajlandók csatlakozni hozzá és kezdeményezéséhez. A csoport egyre bővült, mára már bő félszáz fotográfus vállalja, hogy ily módon segít a rászorulókon. Hozzájuk csapódott már egy szervező, Rehó Rita is, aki megkeresi az anyaotthonokat, árvaházakat, olyan intézményeket, ahová nehéz sorsú gyerekek járnak. Ezeket közzé teszi a csoportban, a fotósok pedig választhatnak, melyiket látogatják meg az adott időben. Persze mindannyiuknak lehetősége van más intézményt is választani, vagy követni az ötletgazda példáját, és megnyitni a saját műtermüket egy napra.

Csikós Árpád idén a Budapest nyolcadik kerületében, a Dankó utcában a Magyar Evangéliumi Testvérközösség fenntartásában működő hajléktalan óvodaként elhíresült intézményt választotta. Olvasott róluk cikkeket, amelyekből kiviláglott, hogy oda vagy ötven rettentően nehéz sorsú gyerek jár, akik ételt csak az óvodában látnak, hétvégére is az óvónők csomagolnak nekik élelmet. A neves dunaújvárosi fotós továbbgondolta az alapötletet, és azon túl, hogy ötödmagával december másodikán odamegy fotózni az óvodába és a közösség által üzemeltetett iskolába, fényképezi őket egész nap, majd kinagyítva megajándékozza őket vele, gyűjtést is rendez. Így aztán, ha elegen csatlakoznak felhívásához, nemcsak egy örök emléket kapnak a gyerekek óvodáskorukról olyat, amit csak azok őrizhetnek, akik ki tudják fizetni az iskolai fotóst -, hanem ruhát és élelmet is. A közösségi oldalon közzétette felhívását, arra kérve ismerőseit, hogy akinek lehetősége van rá, juttasson el hozzá feleslegessé vált ruhát, játékot, vagy éppen tartós élelmiszert, ő pedig vállalja, hogy továbbítja azokat a hányatott sorsú kicsiknek. Meg is lepődött, milyen sokan érdeklődtek a felhívás után. Akadt olyan is, aki vállalkozott arra, hogy a budapesti adományokat deponálja, majd odaviszi a helyszínre.

Csikós Árpád december elején áll munkába a Magyar Evangéliumi Testvérközösség fenntartásában működő hajléktalan óvodában és várja az adakozók felajánlásait

Nyilván sokakban felmerül a kérdés, miért nem dunaújvárosi rászorultaknak segít. Próbálkozott már többször is, ám eddig különböző okok miatt nem sikerült véghezvinnie. De nyitott mindenre. Felmerült benne az is, hogy jövőre ő is megnyitja majd a műtermét a családok előtt.

A fotográfus természetesen nem először jótékonykodik. Volt, hogy képletesen örökbe fogadtak feleségével a sri lankai árvaházból egy gyereket, és havonta utaltak egy bizonyos összeget számára. Most viszont fontosnak tartja, hogy ne egy szervezetnek, vagy egy távoli intézménynek küldje el, hanem ő maga vihesse, állhasson a gyermek elé, belenézzen a szemébe és adhassa a kezébe az adományát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!