Hírek

2013.10.17. 15:35

Izzócserék és kábelhibák - Bejelentési kisokos a közvilágításról

Dunaújváros - Nem mindegy, hogy földkábel hiba miatt nincsen valahol világítás a városban, vagy csak egy-egy izzó ég ki. Ugyanis mindkét esetben máshoz tartozik a javítás.

Gallai Péter

Rendszeresen kap a DH olvasói jelzéseket arról, hogy a városban hol nem megfelelő a közvilágítás.

Az egyik legutóbbi telefonáló arról panaszkodott, hogy a Technikumban több utca is sötétbe borult esténként, a javítás pedig napokon át váratott magára. Az eset kapcsán először Varga Ivettet, az E.ON szóvivőjét kerestük meg, aki azzal kezdte:

- Cégük csak bejelentés alapján tud hibaelhárítást végezni, ezen felül időszakos ellenőrzésekkel szokták átnézni a közvilágítási hálózatokat a településeken. Ilyenkor égnek napközben is az izzók, ekkor lehet a rosszakat kicserélni. Azonban a kiégett izzók szakszerű pótlása már nem az E.ON-hoz tartozik. Ugyanis, a közvilágítás karbantartására Dunaújváros önkormányzata egy másik céggel kötött szerződést. Tehát, amikor kiég egy-egy izzó valahol, akkor nem minket kell értesíteni, ezt a feladatot az önkormányzat által megbízott cégnek kell elvégeznie. Azonban minden egyéb esetben - amire az ő szerződésük nem szól - hozzánk tartozik a javítás, mondjuk egy nagyobb területet érintő probléma esetén, legyen szó légkábel szakadásról, vagy egy megsérült villanyoszlopról. Így volt ez az említett Technikumi eset kapcsán is, ahol földkábel hiba miatt nem működött a rendszer. Egyébként egymástól függetlenül több lakossági bejelentés is érkezett emiatt hozzánk.


Kábelfeladatok a felszín alatt. Képünkön Cajági József és Kocsis Mihály László hibafeltárási ás elhárítási munkát végez (Fotó: Ady Géza)

 

Az önkormányzat szóvivője, Pálfi-Németh Tünde elmondta, hogy a város a Vill-Korr Hungária Kft-vel kötött szerződést, a lakossági észrevétéleket, ami hozzájuk tartozik, nekik kell bejelenteni. Ezt egy ingyenesen hívható zöld számon tehetik meg, amit a cég üzemeltet, ez a 06-80/205-413.

- Természetesen a közvilágítással kapcsolatos hibákat Farkas Róbert, villamos energiai ügyintéző felé is lehet jelezni a 25/412-211/180-as melléken, ez a vonal azonban nem ingyenes - tette hozzá a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!