Hírek

2013.10.25. 06:22

Az eszmeiségen túl: üzlet

Dunaújváros – A helyi és a térségi kézműves hagyományok, eredmények megőrzésére és továbbfejlesztésére jött létre a Pentelei Kézműves Egyesület.

Szente Tünde

Az október 21-i alakuló közgyűlésen elfogadták az Alapszabályt, majd megválasztották a tisztségviselőket.

– Többségükben magukra hagyottak a kézművesek, szakmák halnak ki, se képzésük, se utánpótlásuk, az egységes fellépés érdekében hozzuk létre a Pentelei Kézműves Egyesületet – érvelt Pintér Lajos, akinek kezdeményezése nyomán létrejött az új szervezet. 

Hangsúlyozta, hogy biztatásra látott a feladathoz, a Magyar Kézműves Szövetség, a Magyar Kézművességért Alapítvány, az Ipartestületek Országos Szövetsége, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara javaslatára kezdeményezte a várostérség kézműveseinek összefogását. Nem rejtette véka alá azt az indíttatást sem, hogy az eszmeiségen túl üzleti célok is vezérlik küldetésüket. Több irányba indulva sokkal hatékonyabban erősíthetik térségünkben az „ökológiai kéznyom” nemzetközi mozgalmat, szeretnék piaci erővé tenni kézműves termékeiket.

Ha már megalakult az egyület, elnököt, elnökséget is választottak – szavaznak a kézművesek (Fotó: Szente Tünde)

 


Az alakuló ülésen, amelynek a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara adott otthont – a kamara vezetése elsők között állt a kezdeményezés mellé – a belépésükről nyilatkozók megvitatták és elfogadták az egyesület Alapszabályát. Ebben lefektették az egyesület céljait és feladatit, így kimondták, hogy elsődleges célközönségük az ifjúság, de fontos, hogy más korosztály is megtalálja a maga értékeit. Céljuk a helyi, hazai és európai népművészeti és kézműves értékek népszerűsítése, megőrizni és továbbfejleszteni a helyi és térségi kézműves hagyományokat. El akarják vinni a város jó hírét hazánkba, testvérvárosainkba és, rajtuk keresztül is – Európába. 

Nem titkolt céljuk a helyi kulturális élet felpezsdítése is, más népek kultúrájának megismerése és megismertetése, a hagyományok összeegyeztetése a XXI. századi kreativitással, és nem utolsó sorban a fiatalok érdeklődésének felkeltése a kézművesség iránt.A közgyűlés megválasztotta a négy tagú elnökséget, eszerint az elnöki teendőket Pintér Lajos látja el, titkárnak választották Nyíri Andreát, általános alelnöknek Kissné Keserű Erikát, elnökségi tagnak Szabados Károlyt.

Egyelőre keresik a helyüket, de az sem kizárt, hogy a pentelei malomrekonstrukciót követő kulturális központban az egyesület is helyet kap, annál is inkább, mert a pentelei hagyományok kutatása, megőrzése is vállalásaik között szerepel. Az alakuló közgyűlés résztvevőit leginkább a közelgő kézműves kiállítás és vásár szervezése tartotta izgalomban, ez lesz az első esemény, ahol közösen bemutatkoznak.

Kézműves Napok a város szívében

A Pentelei Kézműves Egyesület térségi kiállítást és vásárt rendez november 28. és december 7. között a KMI-ben és környékén „Kézműves híd, ami összeköt” címmel. A november 28.-i megnyitón a Lorántffy Szakiskola divatbemutatójával szórakoztatják a jelenlévőket, s az iskola tanulói más programokkal is kényeztetik a kiállítás és vásár látogatóit. A szervezők várják Dunaújváros és a harminc kilométernél közelebbi települések kézműveseinek, tárgyalkotó népművészeinek, kézműves iparművészeinek jelentkezését legfeljebb három alkotással. Ezen túl várják a Pentele kézművességét, tárgykultúráját felidéző alkotásokat is. Jelentkezni a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamaránál lehet.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!