Hírek

2013.07.10. 22:00

"Sínen vagyok!" Gerencsér Tamás már utazik

Dunaújváros-Pincehely - Csütörtökön már vasúti túrájának harmadik napjánál tart földink, Gerencsér Tamás tanár.

Pekarek János

Kunszentmiklósról hívott minket szerdán délben a magyar vasutak nagy szerelmese, Gerencsér Tamás, aki négy nap alatt 2337 kilométert tervez megtenni Magyarországon, vasúttal.

Az út első napján szerencsésen túljutott, vonatimádó túrázónk a MÁV START klubkártyával és a vasúti cég 500+ jegyével Budapestről Miskolc és Debrecen érintésével utazott Szegedre. Ott aludt egy vasutasszállóban. A második napon, mikor telefonált, egyszer már újra átutazott a fővároson, majd Baja érintésével ismét, már a Duna nyugati oldalán felutazott Budapestre, hogy onnan Székesfehérváron fejezze be napját.

Eközben érezte szükségét, hogy tájékoztassa a Hírlap olvasóit a kunszentmiklósi állomásról, megköszönve a sok drukkolást és üdvözletet.

- Sínen vagyok! - közölte Tamás stílszerűen, majd felszállt a Fülöpszállás felé tartó vonatra, folytatva négynapos túráját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!