Hírek

2013.05.23. 17:52

Közbiztonsági tájékoztató Pentelén: meglepően kevesen voltak...

Dunaújváros - Ne írjuk ki az ablakba, hogy nem vagyunk otthon (ez nem vicc: megtörtént eset!), ellenben mindig tartsuk csukva, sőt: zárva az ajtót, ablakot. Emellett próbáljunk gyanakvók, de legalább előrelátók lenni.

Pekarek János

A korábban rendezett helyi fórumok után (amelyeken a közbiztonság, majd a közlekedés kérdéseit tűzték ki fő témának) most ismét találkoztak képviselőikkel és szakemberekkel a penteleiek.

Csütörtökön délután négy órai kezdettel közbiztonsági - nem fórumot, hanem tájékoztatót rendeztek a Pentele Klubban. Hingyi László és Tóth Kálmán közgyűlési képviselők mellett polgárőrök, hivatásos és civil közbiztonsági, biztonsági szakértők folytatták a beszélgetést a megjelent (Penteléhez és a témához képest) meglepően kevés emberrel. Mintegy húszan voltak ott. Pedig ez igazán gyakorlati rendezvény volt: még technikai bemutatót is rendeztek.

Orgovány Zoltán egy biztonsági szerkezettel: magunknál hordható személyi riasztóval a tájékoztatón (Fotó: Lázár Zsolt)

Orgovány Zoltán, a Dunaújváros Biztonságáért Fórum alelnöke, a rendezvény egyik szervezője bevezető előadásában tulajdonképpen unalomig ismert, százszor elmondott, alapvető dolgokat hozott fel a bűnmegelőzéssel kapcsolatban - csakhogy, tette hozzá, miközben mindenki bólogat, hogy az ajtókat persze zárni kell, vizet kérőt, házalót, állítólagos gázóra-leolvasót nem szabad beengedni, addig évente több tucatszor is kirabolnak embereket ezekkel az unalomig ismert módszerekkel.

Tehát nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy legyünk óvatosak! Olyannyira, hogy még a névtáblára sem célszerű kiírni: özv. X. Y-né, mivel az idős, magányos emberekre külön utaznak a csalók, a tolvajok, a rablók.

Viszont még az idősek is sokat tehetnek a maguk és a szomszédaik biztonságáért, hívta fel a figyelmet Orgovány. Elég, ha jól láthatóan (jól láthatóan!) megfigyelik az utcában lassan végighajtó, idegen autót, és felírják a rendszámát: már ez is elég ahhoz, hogy az autóban ülő rossz szándékú emberek egy darabig ne  menjenek arra a környékre. Hiszen ők jól látják, hogy észrevették, megfigyelték őket!

Hasonló apró trükkökre, a Szomszédok Egymásért Mozgalom fontosságára hívta fel a figyelmet Szloboda György, a Táborállási Polgárőrség vezetője. Az alapelv: ha valaki ügyel a saját biztonságára, akkor már a szomszédokon is segít, hiszen a betörők nem próbálkoznak olyan környéken, ahol éberséget, egymásra figyelést tapasztalnak.

Manapság már a technika is a segítségünkre van: Kocsis Sándor, egy zrt. értékesítési menedzsere olyan eszközöket mutatott be,  amelyek tíz-tizenöt évvel ezelőtt még a helyi vállalkozásoknál is ritkaságszámba mentek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!