Hírek

2011.10.04. 02:25

Ismerem a könyvtáram? - Márai-kötetek a főiskolán is

Dunaújváros - Ha október eleje, akkor Országos Könyvtári Napok. Nincs ez másként idén sem, a József Attila Könyvtár ezúttal is tartalmas programsorral várja a könyvhíveket.

Szabó Szabolcs

Akik a zsűri szerepét is eljátszhatják, hiszen a bibliotéka által hirdetett filmes szemle véghajrájához érkezett, azaz tessék fogyasztani. Az Én Dunaújvárosom címmel meghirdett filmpályázatra beérkezett munkákat ugyanis már mától is megtekinthetik a Kortárs Művészeti Intézetben, valamint a könyvtár emeleti előterében. A hivatásos ítészbizottság, valamint a közönség által legjobbnak vélt alkotásokat október kilencedikén, a könyves vasárnapon díjazzák. Ám addig is lesz program bőven. Szerdán négy órától a gyermekkönyvtár vendége az a Jólesz György, aki többek között a Rejtély Macskavárosban, és A széttört mese című kötetek szerzője. Másnap, csütörtökön már a felnőttkönyvtárba várják az olvasókat egy izgalmas előadásra, amelyet Móricz Zsigmond életéről és munkásságáról tart Szilágyi Zsófia irodalomtörténész. Pénteken pedig egy kötetbemutató színesíti a programsort.

A Dunapentele, Sztálinváros a sajtó tükrében 1951 című kiadványt mutatják be a nagyközönségnek, természetesen némi múltfeltáró beszélgetés keretében. Könyvtárinak ígérkezik az előttünk álló víkend is, hiszen szombaton egy szolid könyvturkáló várja a műfaj szerelmeseit, ahol ezúttal a romantikus füzetek tengeréből és egyéb minikönyvekből lehet majd válogatni.

A már említett könyves vasárnapon pedig a teljes családot várja a bibliotéka délelőtt tíz órától. Ringató foglalkozás, a filmes pályázat eredményhirdetése, valamint a kézműves foglalkozások mellett a mah-jong rejtelmeibe beavatók is számítanak az érdeklődők rohamára.

Ja, és majd elfelejtettük. E héten diszkrét amnesztia az eddig otthon parkoltatott, késedelmi díj sújtotta kötetekre. Éljenek vele!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!