Hírek

2011.10.06. 02:25

A HÍD a vasútra összpontosít

Dunaújváros - Bár alapszabály-változtatás és tisztújítás szerepelt a napirenden, erre formai okok miatt volt szükség a HÍD Egyesület keddi közgyűlésén. Majdnem minden maradt a régi.

Pekarek János

Amint arról beszámoltunk, tavasszal tisztújító közgyűlést rendezett a HÍD Dunaújváros és Környéke Egyesület. Megválasztották új testületeiket és képviselőiket. A megyei cégbíróság azonban tett néhány észrevételt a benyújtott okiratokra. Például azt, hogy hogyan szerepelhet az egyesület célkitűzései között a Pentele-híd - amely már rég megépült.

Nos, a formai és jogi követelményeknek is eleget téve most a HÍD alapszabályából kikerült a híd - belekerült viszont új célként az átvezetendő V0 vasútvonal, és az ahhoz kapcsolódó vasúti híd, valamint a meglévő és jövőben kiépülő infrastrukturális elemekre alapozott intermodális logisztikai központ .

A V0 vasútvonal a (reméljük, nem túl távolba mutató) tervek szerint Székesfehérvár és Szolnok között épülne meg, valahol Adony és Dunaújváros között áthaladva a folyam felett.

Ami a személyi ügyeket illeti: a kedden este a főiskola Kék Szalonjában lebonyolított közgyűlés szavazási eredménye alapján az egyesület tiszteletbeli elnöke továbbra is dr. Szabó Ferenc, a vasmű volt vezérigazgatója. Elnök: Rauf Pál, korábbi nagyvenyimi polgármester. Társelnök: dr. Galambos Dénes. Ügyvivő: Rohonczi Sándor. Elnökségi tagok: dr. Bognár László, Cserni Béla, Grabarics Gábor, Izsák Máté, dr. Kálmán András, Kroó Iván István, Pintér Attila, Pintér Tünde, Poszpischil László, Stermeczki András, Varga István.

Változatlan maradt a képviselők és a választmány névsora is. Kikerült a híd, belekerült a V0 vasútvonal

Címkék#híd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!