Hírek

2011.09.14. 02:27

A Canterbury érsek bejövetele: Béke!

Dunaújváros - A helyi vendéglátás legendás születéstörténetének egy érseki látogatás is meghatározó része lett.

Szabó Szabolcs

Még mielőtt felidéznénk a kezdeteket, nagyon is érdemes megemlíteni, hogy a város első reprezentáns vendéglátóegységét hivatalosan szeptember ötödikén köszöntötték a helyi vendéglátás egykori és jelenlegi meghatározó alakjai (mai működtetői pedig már készítik elő az év végéig tartó ünnepi eseménysort). A Béke oldalában így már tisztes emléktábla hirdeti: valaha innen (is) indult az újvárosi gasztrotörténet.


Az emléktábla-avatással egybekötve mutatták be Miskolczi Miklós Babgulyás, ezüstkanállal című kötetét, amely a város vendéglátásának utóbbi hatvan esztendejét igyekszik - legendás történetekkel dúsítva - bemutatni.

A kötet író-szerkesztője természetesen kiemelt figyelmet szentelt a Béke történetének is. A könyvből kiderül, hogy a későbbi neves étterem születéstörténetében megkerülhetetlen szerepet játszott az akkoriban szovjetbarátként emlegetett Hawlet Johnson nevű úriember, aki nem mellékesen Canterbury érseke volt. A Sztálin-díjjal is kitüntetett Vörös kardinálist a kor káderei természetesen az épülő tervvárosba is elcipelték, ám akadt egy vaskos bökkenő: nem volt egy tisztességes étterem az alakulóban lévő városban, ahol a tisztelt urakat illő módon megvendégelhették volna. Így dőlt el, hogy a korábban bútorboltnak készülő épület első osztályú vendéglőként üzemel majd. A hely a 304-es számú egység nevet kapta, és Zsidai József vezetésével nyitotta meg kapuját, 1951. augusztus huszadikán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!