Hírek

2011.07.05. 05:16

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a késelő tanárnő

Dunaújváros - Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a tavaly júliusban szurkáló tanárnőt. Az ítélet jogerős.

Szigeti Sándor

A lány szombat hajnalra virradóra kereste fel a tanárnőt, kopogtatni kezdett földszinti lakásának ablakán. K. Alexandra kihívta a rendőrséget. Amikor a lány meghallotta, hogy riasztják a kapitányság ügyeletét, eltűnt a házak között. Mire a járőrpár kiért a helyszínre, már hiába keresték. Ám miután a rendőrök elmentek, a tizenhat éves lány újra visszament a lakáshoz, és elkezdte rázni az ablakra felszerelt védőrácsot.

A csaknem végzetes tragédiába torkolló események ekkor következtek be. Azért, hogy a kéretlen éjszakai látogatót elijessze, a tanárnő egy konyhakéssel többször kiszúrt az ablakon. Az időközben az ablakrácsra felkapaszkodó tinédzsert több szúrás is érte. Egyik a mellkasán találta el, ezért életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta a Szent Pantelon Kórházban.

Az ügyben tavaly októberben emelt vádat az ügyészség, s néhány napja megszületett az ítélet.

- A Fejér Megyei Bíróság június 24-én tárgyalta az ügyet, amelynek során már az első tárgyalási napon megállapította a vádlott bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés bűntettében - mondta el kérdésünkre tegnap Gieszné dr. Boda Orsolya.

- A vádlott a tárgyalás során a szúrás tényét elismerte, azt viszont végig tagadta, hogy szándékosan követte volna el tettét. Azt állította: véletlenül szúrta meg a sértettet, akit csak el akart ijeszteni a lakásától, és nem állt szándékában megsebesíteni - tette hozzá a Fejér Megyei Bíróság elnökhelyettese.

Gieszné dr. Boda Orsolya elmondta: a vádlottat két év börtönbüntetésre ítélték, egyúttal a szabadságvesztés végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette a bíróság. Mellékbüntetést nem rótt ki a bíróság, ugyanakkor a vádlottnak a bűnügyi költségeket ki kell fizetnie.

Az elnökhelyettes kérdésünkre arról is tájékoztatott, hogy a vádlott és védője tudomásul vette a bíróság ítéletét. A védelem nem élt a fellebbezés jogával, így a Fejér Megyei Bíróság ítélete már első fokon jogerőre emelkedett.

A tavaly júliusi eset országos megdöbbenést keltett. Az ügyben érintett tanárnő népszerű volt a diákok körében. Az általa vezetett iskolai diákszínjátszókör a városi és megyei elismerések mellett az országos mezőnyben is jól szerepelt. Tanítványai, kollégái és ismerősei is értetlenül álltak a történtek előtt.

Az események után sokan találgatták, mit keresett az éjszaka közepén a tizenhat éves lány K. Alexandra lakásánál. Ám erre megnyugtató válasz nem érkezett. A tanárnő édesanyja ugyanakkor felvetette a rendőrség felelősségét is, mondván: ha előállítják Dianát, meg sem történik a baj. A tavaly júliusi dunaújvárosi eset országos megdöbbenést keltett

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!