Hírek

2011.06.21. 05:49

Esőistent hívják!

A Dél-Alföldön már aratnak, Dunaújváros környékén pedig e héten állnak először munkába a kombájnok. A terméskilátásokról különböző becslések láttak napvilágot, ami nem feltétlenül jó hír. Könnyen lehet, hogy a tavalyi évhez hasonlóan nagy nyertesei és nagy vesztesei is lesznek az idei aratási szezonnak. A gazdák, termelők, szövetkezetek rajtra készen állnak!

Szigeti Sándor

 

- Egyre gyakrabban fordulnak elő hatalmas országos és helyi felhőszakadások, zivatarok. Hiába hullik azonban egyszerre sok csapadék, ha a föld nem tudja elvezetni, a szél elfújja a felszínről és be sem kerül a talajba. Az is előfordul, hogy egy egybefüggő szántóföldnek csak az egyik része kap csapadékot, a másik felén viszont eső híján a szél kavarja a port. Ez a termésátlagokat akár egy kis területen is lényegesen befolyásolja. A Dunaújváros, Mélykút, Nagyvenyim sávban elenyészően kevés csapadék hullott idén tavasszal, míg a kisapostagi terület szerencsésebb volt. Ezen a részen bizakodunk az öt tonnás hektárankénti termésátlagban, md az őszi árpa, mind pedig a búza esetében - tette hozzá Márkli János.

 

Várhatóan e héten csütörtökön kezdődik meg a zrt-nél az aratás. A legfontosabb feladat most a gépek, illetve a tárolóhelyek, szárítók előkészítése, hogy minden készen álljon a kezdésre:

- Kilencezer tonna tárolókapacitásunk van, és szeretnénk a közraktár-engedélyt is megszerezni. Kulcsfontosságú, hogy minden rendben legyen, hiszen roppant szigorú követelményeket támasztanak a magyar szabályozások. Éppen ezért a szárító tisztítórészét felújítottuk, a raktár pedig új tetőt kapott. A kombájnok állapotán túl az összes gép műszaki felkészültségét ellenőrizzük, nem utolsósorban a biztonsági berendezések meglétét és üzemképességét. Lényeges, hogy aratás közben a lehető legkevesebbre szorítsuk vissza a műszaki meghibásodások számát, hiszen, ha egy gép kiesik a munkából, akkor az plusz kiadásokat jelent.

- A hagyományos aratási szezon a naptárban csak jövő héten, Péter-Pál napján, vagyis június 29-én kezdődne. A búzát általában július első felétől kezdve szoktuk betakarítani. Ám ebben az évben a kenyérgabona egy része a kevés csapadék miatt kényszeréretté vált. Már a kukoricán is látszanak a vízhiány jelei: a növények levelei összehúzódtak, gyökérzetük nem képes elérni a talaj mélyebb rétegeiben lévő csapadékot - hangsúlyozza Márkli János.

 

Lehóczki Ádám, a pálhalmai Agrospeciál Kft. műszaki igazgatója valamivel elégedettebben nyilatkozik a várható terméskilátásokról.

- Mifelénk elfogadható mennyiségű eső esett a kalászosok érésének idején, ezért 4,7-5 tonnás hektáronkénti eredményre számítunk! Szép a búzánk, de ez mintegy százhetvenmillió forint értékű növényvédőszerünkbe került - jegyzi meg a mezőgazdaságban immár negyedik évtizedét töltő szakember. - Bár ez az eredmény a környék gazdaságaihoz képest jónak tűnik, elmarad az elmúlt húsz évünk termésátlagától. S az is igaz, hogy a kft. 1127 gabonával bevetett hektárján a szalma nem nőtt meg annyira, mint ahogyan szokott: éppen a kevesebb csapadék miatt jó tizenöt centivel alacsonyabb a szár, mint máskor. Szokásunkhoz híven hét-nyolc cégtől kérünk árajánlatot az értékesítésre, s közülük a legjobbakat választjuk. Nem titkoljuk, előnyben részesítjük a feldolgozó vállalkozásokat, de ha kereskedőktől kapunk jó ajánlatokat, hát nekik adjuk a termést. A búza aratását a terveink szerint tíz nap múlva, az őszi árpa és a repce betakarítása után kezdjük el - számítgatja Lehóczki Ádám.

Már nem ennyire kedvező, sőt, inkább lehangoló a kép az Agrobaracs Zrt. földjein.

- Mióta legutóbb nálunk jártak, azóta csak egyszer, június 8-án esett eső a földjeinkre: két milliméternyi! - adja meg az elmúlt két hét summáját Bucher Ferenc vezérigazgató. Emlékeznek: a baracsi földeken a tavalyi özönvíz ellentéte következett be az idén: az év első öt hónapjában a sokéves átlagnak megfelelő 207 milliméternyi helyett 62 milliméter eső esett! Azóta jött a plusz kettő milliméter...

- Sok helyen már megkezdődött a kalászok úgynevezett viaszérése: a szemek besültek, a föld helyett, mivel ott nem volt nedvesség, a gabona szárából vontak el vizet a magok - részletezte Bucher Ferenc. - Öt tonnás termésátlagra számítottunk, mivel mindent megadtunk a földnek és a növénynek, amit csak lehetett. Ehelyett ma három-három és fél tonnát várunk. Rosszabbra nem merünk gondolni... Úgy látjuk, hogy a hagyományos aratási nap, Péter-Pál környékén, valószínűleg jövő csütörtökön foghatunk a búza aratásához. Addig betakarítjuk az árpát, holnaputántól, és a repcét: az sokkal többet fog hozni. Reméljük... Úgy látjuk, hogy Péter-Pál környékén foghatunk az aratáshoz...

 

Nemzeti kárenyhítés

● Az időjárás viszontagságainak kitett gazdálkodók például az állami kárenyhítő alapból remélhetik veszteségeik csökkentését.
● Ezt azonban csak azok vehetik igénybe, akik legkésőbb május 16-ig beléptek a rendszerbe. A szántóterületek után hektáronként nyolcszáz forint a „hozzájárulás”, szőlők, gyümölcsösök esetében pedig kétezer forint.
● A befizetési határidő június 30. Aki ezt elmulasztja, elesik járandóságától.  


SZERINTEM – Szigeti Sándor jegyzete

  Ez a Nemzeti Kárenyhítési Alap, olyan mint az évenkénti adóbevallás: mindenki az utolsó pillanatra hagyja! Az újságokból a napokban kilóg a hír, hogy a június 30- i határidő közeledtével aligalig csordogálnak a befizetések a gazdáktól. Márpedig, aki nem fizet, búcsút inthet a kárenyhítésnek! Persze, hogyan fizessen valaki, ha nincs miből? Egyébként is akad most más tennivaló: öntözés, a gépek felkészítése, bérarató szerzése, és üzemanyaggal is fel kellene tölteni a kombájnt. Az átlagos állampolgár számára persze az a lényeges, hogy mennyibe kerül majd egy kiló kenyér. Jelentem, ezek a dolgok éppen ezekben a napokban dőlnek el!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!