2010.12.18. 03:28
Először a költségvetésről - Bíznak az újabb kétmilliárdban
Dunaújváros - Jó esély van rá, hogy az eredetileg fejlesztési célra felvett kétmilliárdos KH hitelt megkapja a város.
A 2011. évi költségvetési koncepcióról elsőként Pintér Tamás mondta el a véleményét. A jobbikos képviselő - aki egyébként az önkormányzat közbiztonsági tanácsnoka - azt kérte a képviselőktől: szavazzanak meg plusz tízmillió forintot a városi rendőrkapitányság támogatására: - Tudom, hogy nincs pénz, mégis azt kérem képviselőtársaimtól, támogassák a javaslatomat - mondta a Jobbik képviselője.
Pintér Tamás szerint az elmúlt időszakban több súlyos bűncselekmény is történt Dunaújvárosban, ezért kért több pénzt a közterületi jelenlét erősítésére.
Cserna Gábor polgármester emlékeztetett rá, hogy a Fidesz frakció mindig is kiemelt területként kezelte a közbiztonságot, példaként említette a térfigyelőrendszer fejlesztését, és a városi körzeti megbízotti rendszer bövítését.
Pintér Attila kijelentette: a szocialisták nem tudják támogatni a javaslatot:
- A mostani koncepcióban prioritásként olyan elemek vannak feltűntetve, amelyek a városnak egyébként is feladatai. A hiánycsökkentéssel és a likviditási problémákkal kapcsolatban pedig még mindig csak adatokat várnak a hivataltól. Túl kellene ezen már lépni, hiszen mindenki előtt ismert, milyen a város pénzügyi helyzete. Középtávú, vagyis három-négy évre szóló koncepcióra volna szükség, mert lebeg a csőd a város felett - mondta az MSZP dunaújvárosi elnöke.
A szocialistákhoz hasonlóan többen hosszú távú elképzeléseket szerettek volna látni a költségvetési koncepcióban. Ezekre a felvetésekre dr. Dorkota Lajos reagált a Fidesz frakció részéről:
- Bent vagyunk a gödörben, annak is az alján, éppen csak elkezdtünk kifelé mászni. A polgármesteri hivatal átszervezése, a civilház elköltöztetése a Munkásművelődési Központba, és az alapfokú oktatási rendszer átalakítása az első lépések voltak egy takarékosabb gazdálkodás felé. Emellett bízunk abban, hogy jövőre jobb évet zár a Dunaferr, mint 2010-ben, hiszen az idei iparűzési adóbevételünk 1,6 milliárd forinttal maradt el a tervezettől. Ez itt az alapvető probléma, hiszen a válsággal senki nem számolhatott előre. Jövőre megkezdi a termelést a Hankook gumiabroncsgyár második üteme, és a most megkötött megállapodás szerint ötven százalék iparűzési adóra onnan is számíthatunk - jegyezte meg a fideszes képviselő.