Hírek

2010.09.17. 02:28

Autóvadászat - harminc fővel

Dunaújváros - Több társszervvel együtt, kiemelt ellenőrzést tartott a rendőrség a város és a környék útjain. Dolgoztak az autóvadászok is: nem eredménytelenül.

Gallai Péter

Az egyik csapat talált is egy olyan Renault Espace gépkocsit, amelyet végrehajtási eljárás miatt kitiltottak a forgalomból. Miután levették róla a rendszámot, hölgy sofőrjének másik autóval kellett továbbmennie. Nem sokkal később, ugyanott, egy Fiat Doblo rendszámtáblája is a rendőrautó csomagtartójába került.

Tulajdonosa nem fizette a teljesítményadót, ezért kitiltották a forgalomból. Az adonyi vadászok egy Marutit állítottak meg, amely június óta nem vehetett volna részt a forgalomban - a rendszám ebben az esetben is lekerült a járműről. A Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai pedig egy kamion műszaki vizsgáját érvénytelenítették a helyszínen, kopott gumiabroncsai miatt.

Az akció során összesen tizenhét szabálysértési feljelentés született, köztük tizenöt esetben lejárt műszaki engedély, vagy forgalomból történő kivonás miatt. Egy sofőrt szabálysértési őrizetbe vettek a rendőrök, mert vezetéstől való eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé.

Ezen kívül további kilenc esetben helyszíni bírságot róttak ki, a traffipax méréseinek alapján pedig húsz közigazgatási eljárást kezdeményeztek gyorshajtás miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!