Hírek

2010.08.16. 02:27

Az önkormányzat is vizsgálja a táborállási löszpart ügyét

Dunaújváros - Táborállás csúszik - címmel számoltunk be arról, hogy több ingatlant is veszélyeztet a löszpart az Ivó utcában. Az önkormányzat szakértői azóta már jártak is a helyszínen.

Szigeti Sándor

Szabó Imre hozzátette: a helyzetet az itteni telkek tulajdonosainak, illetve a löszpart tulajdonosának kell rendeznie, apart ugyanis az egykoritéesz tulajdonában van (volt).

A főépítész szerint az önkormányzat lehetőségei behatároltak: csupán kötelezéseket róhat ki az érintett felekre, hogy megnyugtatóan rendezzék a helyzetet.

Az egykori Vörös Csillag téesz azonban már nem létezik, a Pentele Mezőgazdasági Zrt-nél pedig nem tudnak róla, hogy az övék lenne a táborállási löszpart:

- Jó tizenöt évvel ezelőtt egy kidőlt fa miatt már volt vitánk, hogy kihez tartozik ez a terület. A mi nyilvántartásunkban már akkor sem szerepelt. A privatizáció és a kárpótlás során rengeteg területnek lett új tulajdonosa. Először is tisztázni kellene, kihez tartozik az adott rész. Mi ezzel kapcsolatban megtesszük a szükséges lépéseket - mondta el lapunknak a mezőgazdasági zrt. növényágazati vezetője, Márkli János.

A helyiek eközben továbbra is a falat figyelik, mozog-e. Eddig csak gazdasági épületeket, ólakat veszélyeztet a csúszás, de sokan figyelmeztetnek rá: a partfal aljában található a Harcsa utca, ahol további ingatlanokban is kárt okozhat a partmozgás.

Az önkormányzat jövő héten bejárást tart a helyszínen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!