Hírek

2010.08.17. 04:29

Augusztális: négynapos dzsembori

Dunaújváros - Rengeteg program várja az augusztus 20-án a Szalki-szigetre látogatókat. Nagy erőkkel érkezik az augusztális...

Boda Bence

A délután négy órás Bartók téri találkozás után menetzene és mazsorettfelvonulás következik (a Bartók-tér-Építők útja-Vasmű út-Dózsa tér útvonalon). Ezután váltják egymást a színvonalasnak ígérkező produkciók az öt zenekari, öt mazsorett, s két táncház vezető csoporttól.

Augusztus 20-án már reggel nyolc órakor elkezdődnek a programok: a város több pontján is térzenével csábítják majd az érdeklődőket. Ezután, kilenc órától már a Szalki-szigeten folytatódik az ünnepi program a Szellemi Híd elnevezésű képzőművészeti szabadtéri kiállítással.

Még mindig délelőtt, fél tizenegytől láthatják az érdeklődők városunk néptánc-nagyhatalmát, a Vasas Táncegyüttest.

Tizenegy órakor csendül fel a Himnusz, majd Cserna Gábor ünnepi köszöntője után Nagy Lilla, a Bánki, valamint Sparing Donát, a Széchenyi gimnázium tanulóinak műsora következik. Ezután Pintér Attila és dr. Kálmán András ünnepi beszédét is meghallgathatják.

A délután folyamán zenés- táncos produkciók tucatja lép majd színpadra, az est fénypontja azonban mindenképpen a Crystal együttes fél nyolctól zajló koncertje, majd a kilenckor kezdődő tűzijáték lesz. Emellett egész nap gasztro-kulniáris élvezetek sora, vidámpark és kirakodóvásár is várja a szigetre lelátogatókat. A Volán buszai sűrített járatokkal közlekednek a szigetre!

Augusztus 21-22-én, szombaton és vasárnap az öbölben az ünnep levezetéseként motorcsónak-világbajnokságot rendeznek - három kategóriában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!