Hírek

2009.06.29. 02:29

Vigadalmas hétvége volt

Mezőfalva - Hamuban sült pogácsa, kemencés lángos, harcsapörkölt és babgulyás - vigasság a javából.

Szabó Betty

A szimatunk azonban más tájakra is elvitt bennünket: az iskolaudvaron megépített kemencében pogácsa sült (köszönjük Nyulasiné Lakos Angélának a kóstolót, mi pont így szerettük!). A kemence mellett jókora bográcsban a babgulyáshoz főzték az alapot - nos, a húst igazán nem spórolta ki a receptből Szentpáli Balázs, aki ezek szerint nem csak a matematikához és a fizikához ért. A Bánki íjászai ekkor már bevetésen voltak, mi pedig megismerkedtünk a hatvankilenc éves Havas Jánosnéval, aki ezúttal is íjazni készült, ahogyan tette ezt a tavalyi víg napon is.

Az iskola pedagógusai kézműves sarkot rendeztek be: a gyermekfelügyeletnek ez a tevékeny módja igencsak bevált, sok apró kéz készítette színes papírból a papagájokat, agyagból a galambokat. A mezőfalvi Szatmári Dóra, és a településen vendégeskedő, szekszárdi Lovász Viktória ügyes kézzel formázták az agyagot, apró szárnyakat alakítva ki, amelyek aztán a madártestre kerültek. Az igazgatónő, Jaksics Erzsébet elmondta: ha igény van rá, majd ki is égetik az elkészült, apró madarakat.

A megnyitó előtt összefutottunk Márok Csabával, Mezőfalva polgármesterével, aki a jó időért szurkolt rendületlenül. Aztán dolgoztunk is egy kicsit: a falu 233 millió forintot nyert pályázaton az iskola gépészeti és építészeti felújítására. Új közbeszerzést kell azonban kiírni, mert az építészeti munkára egyszerűen nem érkezett érvényes pályázat - taglalta a meglepő hírt a falu első embere.

A civil szervezetek sátrait is végigjártuk: a vadászoknál stílszerűen vadpörkölt, a szomszédban harcsapörkölt készült, a helyi tűzoltók slambucot, nyúlpaprikást is készítettek. Víg nap volt ez...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!