Hírek

2009.06.24. 02:28

Átjáróház lett az óváros

Dunaújváros - Pentele kis utcái és az ott lakók egyre nehezebben tudják elviselni a rájuk zúduló forgalmat - derült ki a hétfői lakossági fórumon. Az itteniek nyugalmának vége. Vagy mégsem?

Szigeti Sándor

- A köz -nek már a nevében is benne van, hogy alkalmatlan a kétirányú forgalomra, mert két autó nem fér el biztonságosan egymás mellett. Lassan senki nem mer a ház előtt parkolni, mert meghúzzák a gépkocsiját. Ezt az úthálózatot nem ekkora forgalomra tervezték. Nem az itt lakókkal van baj, a környék az átmenő forgalmat nem bírja el. Mióta letérkövezték az utakat, sokan járnak erre át a a Tesco felé a Frangepán, a Páskom utca irányából - sorolja a problémákat a Mikszáth közben lakó Radics György.

- Nem is az a baj, hogy megnőtt a forgalom, hanem ahogyan az erre járók közlekednek. Lassan ott tartunk, hogy nem merem kiengedni a gyereket az utcára - panaszolta az Attila utcában élő Széphegyi Balázs. A fiatalember elmondása szert több rendezési tervet is készített már, és szerinte a tapasztalatok azt mutatják, hogy valakinek mindig fáj valami, ha pusztán forgalomcsillapítási eszközökkel próbálják megoldani a problémákat. Éppen ezért azt javasolta, hogy vagy harmincas zóna alá essenek a pentelei kis utcák, vagy nyilvánítsák a környéket lakó- és pihenő övezetté, ahol húsz kilométer/óra a megengedett legnagyobb sebesség.

Ötlete termékeny talajra hullott, a jelen lévők ugyanis támogatták az elképzelést, hogy lakó-és pihenő övezeti besorolást kapjanak a belső pentelei utcák. Nagy Zoltán, a polgármesteri hivatal útfelügyelője meghívott vendégként ugyancsak részt vett a fórumon. Azt mondta, nincs akadálya az övezeti besorolásnak, és a táblákat akár egy hónapon belül is ki tudják helyezni.

A fórumot szervező Kiss András fideszes önkormányzati képviselő többek között a Petőfi utcai parkolóhoz, a Lengyel köz irányába, a Temető utcáról balra nyíló utcák (az Attila és a Vadvirág utca) elejére, valamint a Mikszáth köznél helyeztetne ki lakó- és pihenő övezetet jelző táblákat. - A cél az, hogy a nagyobb kapacitású utakon bonyolódjon az átmenő forgalom - hangsúlyozta Kiss András.

A jelen lévők abban is egyetértettek, hogy a legjobb szándék, és táblák sokasága is kevés ahhoz, hogy változtasson a mostani helyzeten, ha a rendőrség nem ellenőrzi a szabályok betartását. A fórum résztvevői ezért úgy döntöttek, kérni fogják a rendőrkapitányságtól a lakó- és pihenő övezetre vonatkozó közlekedési szabályok rendszeres ellenőrzését.

Ez volt a harmadik pentelei közlekedési fórum, amely, úgy tűnik, kézzelfogható eredménnyel zárult.

- A helyzet olyannyira tarthatatlan, hogy ha leparkolok a házam előtt, az anyósülésen keresztül vagyok kénytelen kimászni az autóból. Előttünk a legkeskenyebb ugyanis a Mikszáth Kálmán utca, s mióta megváltoztatták a behajtás irányát, a jobb oldalon lévő parkolók rossz helyre kerültek. Semmit nem kapunk az önkormányzattól. Mi kaszáljuk le a város területén a három méteres gazt, és a csapadékárkot is a lakók tisztítják hetente egy alkalommal - adta meg a fórum alaphangját Magyar Zoltán.

- A köz -nek már a nevében is benne van, hogy alkalmatlan a kétirányú forgalomra, mert két autó nem fér el biztonságosan egymás mellett. Lassan senki nem mer a ház előtt parkolni, mert meghúzzák a gépkocsiját. Ezt az úthálózatot nem ekkora forgalomra tervezték. Nem az itt lakókkal van baj, a környék az átmenő forgalmat nem bírja el. Mióta letérkövezték az utakat, sokan járnak erre át a a Tesco felé a Frangepán, a Páskom utca irányából - sorolja a problémákat a Mikszáth közben lakó Radics György.

- Nem is az a baj, hogy megnőtt a forgalom, hanem ahogyan az erre járók közlekednek. Lassan ott tartunk, hogy nem merem kiengedni a gyereket az utcára - panaszolta az Attila utcában élő Széphegyi Balázs. A fiatalember elmondása szerint több rendezési tervet is készített már, és szerinte a tapasztalatok azt mutatják, hogy valakinek mindig fáj valami, ha pusztán forgalomcsillapítási eszközökkel próbálják megoldani a problémákat. Éppen ezért azt javasolta, hogy vagy harmincas zóna alá essenek a pentelei kis utcák, vagy nyilvánítsák a környéket lakó- és pihenő övezetté, ahol húsz kilométer/óra a megengedett legnagyobb sebesség.

Ötlete termékeny talajra hullott, a jelen lévők ugyanis támogatták az elképzelést, hogy lakó-és pihenő övezeti besorolást kapjanak a belső pentelei utcák. Nagy Zoltán, a polgármesteri hivatal útfelügyelője meghívott vendégként ugyancsak részt vett a fórumon. Azt mondta, nincs akadálya az övezeti besorolásnak, és a táblákat akár egy hónapon belül is ki tudják helyezni.

A fórumot szervező Kiss András fideszes önkormányzati képviselő többek között a Petőfi utcai parkolóhoz, a Lengyel köz irányába, a Temető utcáról balra nyíló utcák (az Attila és a Vadvirág utca) elejére, valamint a Mikszáth köznél helyeztetne ki lakó- és pihenő övezetet jelző táblákat. - A cél az, hogy a nagyobb kapacitású utakon bonyolódjon az átmenő forgalom - hangsúlyozta Kiss András.

A jelen lévők abban is egyetértettek, hogy a legjobb szándék, és táblák sokasága is kevés ahhoz, hogy változtasson a mostani helyzeten, ha a rendőrség nem ellenőrzi a szabályok betartását. A fórum résztvevői ezért úgy döntöttek, kérni fogják a rendőrkapitányságtól a lakó- és pihenő övezetre vonatkozó közlekedési szabályok rendszeres ellenőrzését.

Ez volt a harmadik pentelei közlekedési fórum, amely, úgy tűnik, kézzelfogható eredménnyel zárult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik