2009.01.07. 03:29
Új esztendő, új árakkal
<strong>Dunaújváros</strong> - Hosszú évek óta nemcsak azért kevésbé kedvelt nap, mert az ország jelentős hányada macskajajjal bajlódik, hanem azért is, mert általában ekkor szembesülünk az áremelésekkel.
Dunaújvárosban - amint a mellékelt táblázat is mutatja - január elsejétől nem módosultak az árak, ezeket vagy már tavaly emelték, mint a helyi autóbuszközlekedés esetében, vagy a későbbiekben tesznek erre javaslatot a szolgáltatók. A víz- és csatornadíjak kérdése például a január 22-i testületi ülés témája lesz. A képviselők elő kerülő tervezet kétfajta emelésre tesz javaslatot. Az egyik változat szerint a lakossági ivóvíz nettó ára 161,9 forintról 169,3-ra, a nem lakossági pedig 194,3-ról 203,1-re nőne. A szennyvízelvezetés és tisztítás 217,1-ről 224,6-ra emelkedne a lakosság, és 260,6-ről 269,6-re a közületi fogyasztók számára. A B variáns esetében az ivóvíz ára ugyanannyi lenne, mint az előző tervezetben, a szennyvíz díja azonban 221 és 265,2 forint lenne. Természetesen itt is húsz százalékos áfa terheli még ezeket az összegeket. A másik javaslat, ami szintén a közgyűlés elé kerül, az a települési folyékony hulladék elszállítása, itt a jelenlegi 610 forint per köbméter helyett 680 forintra tesznek javaslatot.
Az élelmiszerek árait illetően egyelőre még jósolni se mernek hosszú távra - se az elemzők, se az érintett termelők, kereskedők. A gazdaságkutató intézet forgatókönyve szerint két-három százalékos inflációval kell számolnunk 2009-ben. A tavaly év közben drasztikusan emelkedő energia- és élelmiszerárak idén talán már nem emelkednek jelentősen.
- Hosszú távon még jósolni sem mernék a tőkehúsokat illetően. Január elején még szinte lehetetlen hosszú távú árstratégiát kidolgozni. A fogyasztóknak már a tavaly év is nehéznek bizonyult, hiszen jelentős emelkedéssel kellett szembenézniük. A takarmányáraktól és vágóhídaktól is függ, hogy miként változnak majd a húsárak. Január végén, február elején már talán több információnk lesz a közeljövőt illetően - válaszolt kérdésünk Forster Péter, a Forster Húsáruház munkatársa. Bár a gabonatermékek emelkedése megállt, ám nem lesz olcsóbb idén sem a mindennapi kenyerünk. Lapunk által megkeresett pékségek az élelmiszer piac többi szereplőjéhez hasonlóan nem kívántak hosszú távú jóslatokba bocsátkozni. Egy biztos, ha kis mértékben is, de várhatóan emelkedni fognak az árak. A tavaly szeptemberben szinte az egekbe szöktek a tejtermékek felvásárlási árai, így szinte minden drágult az utóbbi fél évben. 2009-re az árak mérséklését várják a szakemberek, kérdés, hogy ez miként érinti majd a fogyasztók pénztárcáját. A hazai termelők már így is nyomott árakról beszélnek, közben folyamatosan érkezik az olcsóbb, ám gyengébb minőségi tej az országba.