2008.07.19. 02:29
Összefogás és közösség
<strong>Nagykarácsony</strong> - A július 27-i időközi választásra készülve újabb polgármester-jelöltet mutatunk be. Scheier Zsolt is a településen született, és részletes programja van.
Nyolc éven át szolgálta a falut a képviselőtestület tagjaként, a 2006-os helyhatósági választáson mindössze tizennyolc szavazattal maradt el a győztes polgármester-jelölttől. Úgy véli, ez annak az eredménye volt, hogy (bár kérték rá) nem vállalta, hogy egy párt jelöltje legyen. - Ne hozzuk be egy kistelepülésre a pártoskodást! - mondja. Érez maga mögött annyi támogatást, elsősorban falubelijei részéről, hogy párttámogatás nélkül is sikerrel vívja meg az időközi választási csatáját. Saját bevallása szerint tíz-tizenöt jelölőcéduláért kellett csak elmennie, a többit úgy hozták el neki, kérve, hogy induljon a választáson.
Programja (úgy veszi észre: más jelöltek is felhasználják ezt céljaik megfogalmazásánál) elsősorban a helyiek összefogására épít. Fő alkotóeleme, hogy a falu egészével, fejlesztésével és szebbé tételével kell foglalkozni! Parkokat szeretne építeni és gondozni az útépítés, az iskola és az óvoda felújítása mellett. Szép emlékeként tartja számon a 2005-ös és a 2006-os augusztus 20-i ünnepségeket, amelyeket képviselőként ő szervezett, mindössze kétszázezer forintos községi ráfordítással, ám jórészt nagykarácsonyiak adományaiból. - Egésznapos kultúrműsorok, játszóház, sportversenyek, étel-ital: ha összefogás van, sok mindenre jut! - vallja.
A falu hosszú távú fejlődéséhez a Mikulásfalva-terv megvalósítását tartja a legfontosabbnak - ehhez a tervvel foglalkozó közhasznú társaság vezetőjével való együttműködésre, a falubeliek bevonására van leginkább szükség, mondja. Külön említi a Szőlőhegy rendbehozását: ez sokáig elfeledett része volt a falunak.
Scheier Zsolt háromgyerekes családapa, felesége ápolónő a dunaújvárosi kórházban, most otthon van a gyerekekkel. Scheier úr abban hisz, hogy az összefogás teremtette közösségi érzés egyben jobb közérzetet is adhat a falujabelieknek.