2008.04.30. 02:28
Zsaroltak is a vád szerint
Dunaújváros - Bilincsben, s a fegyőrökön kívül őrkutya kíséretében érkeztek a vádlottak az úgynevezett mélykúti rabszolgatartás bírósági tárgyalására. Zsarolási szálat boncolgattak tegnap. A vád legalább két esetben bizonyítva látja a személyi szabadság megsértését
Mint arról annak idején beszámoltunk, egy engedély nélkül működő autóbontóban kényszerrel foglalkoztattak embereket, akiket éheztettek és vertek is - s ha ott akarták hagyni a helyet, akkor erőszakkal hurcolták vissza őket. Többnyire volt állami gondozottakról van szó, akik a nevelőintézetekből kikerülve nem tudtak hova menni.
A vád legalább két esetben bizonyítva látja a személyi szabadság megsértését. A tegnapi tárgyaláson az ügyész jelezte, hogy hamarosan újabb vádiratot nyújt be az autóbontó üzemeltetője, a per másodrendű vádlottja, Sz.Gy. ellen. Az elsőrendű vádlott, K. M. A., társának egyik zsarolási ügyében szerepel. Mindketten többszörösen büntetett előéletűek, s jelenleg előzetes letartóztatásban várják a bíróság ítéletét.
A tegnap tisztázni próbált zsarolási ügy nem függ össze a mélykúti autóbontó ügyeivel - legalábbis az eddig napvilágra került adatok szerint. A módszerekről azonban sokat elárul.
Sz. Gy. és K. M. A. valahogyan tudomást szereztek arról, hogy egy dunaújvárosi albérlet lakói nagyobb összeggel tartoznak a tulajdonosnak. Megjelentek a lakás gazdájánál, és felajánlották, hogy a mintegy félmilliós (vitatott) tartozást kétszázezer forintért behajtják. A tulajdonos azonban nem tartott igényt szolgálataikra, ám feljelentést tett, mivel úgymond fenyegették őt a látogatók, de a vádlottak ezt tagadják.
Szerintük csak arról van szó, hogy az egykori, ágrólszakadt albérlők holmijait akarták elvinni a lakásból, és egyben megkérték a tulajdonost, hogy engedje el a tartozást. Az esetnél tisztázatlan szerepet játszott egy tanúként meghallgatott, nem a városban szolgáló vámtiszt, aki jelen volt az ominózus beszélgetésnél.
A tárgyalás június 5-én folytatódik. Addig a vádlottak előzetesben maradnak.