Hírek

2008.04.17. 02:29

Télen is a Dunán

Dunaújváros - Az enyhe télnek köszönhetően szinte folyamatosan vízen voltak a helyi őrs rendőrei, de mondhatni: eseménytelenül teltek el ezek a hónapok. Remélik, a tavasz és a nyár is hasonló lesz...

Körmendi János

Egy rövid időszak elteltével, a kegyes iőjárás jóvoltából nemcsak mezítláb , azaz a parton dolgoztak vízirendőreink, hanem a folyón is. Ez annak is volt még köszönhető, hogy saját hajójuk szervizelése alatt egy kölcsönjárművel tudtak járőrözni az egyenruhások, akiknek még ki is bővült a területe, rendszeresen besegítettek a paksi kollégáknak, akiknek nem volt hajójuk - ezért területük Ercsitől Paksig húzódott.

- Ennek ellenére mondhatom: eseménytelenül telt el a tél. Március végén pedig megérkezett a saját gépünk, amivel azóta dolgozunk. Azonban még csak egy jármű járja a vizet, a kisebb gumicsónakot majd csak a jó idő beköszöntével tesszük vízre. Időközben a régi, lestrapált Lada Nivánk helyett a határőrségtől kaptunk egy alig használtat - tudtuk meg Környei László parancsnok-helyettestől.

A zászlós elmondta, hogy a napokban egy uniós szintű akcióval megvolt a tavasz nyitánya is: - Az aquapool névre keresztelt akcióban a közösség minden tagországa résztvett, csakúgy, mint a közút esetében, itt is voltak meghatározott fő célok. Ezek az ittas vezetésre, a veszélyes árut szállító hajók ellenőrzésére irányultak, de fekete munkásokat is kerestünk. Persze ez nem látványos dolog, és nincs is annyira szem előtt, de azért volt dolgunk.

Környei László szerint a területükön - nehezebb megközelíthetősége miatt - nem jellemző a falopás, az orvvadászok és halászok száma sem számottevő: - A vízen és annak környékén élő emberek egy kicsi, de annál szorosabb közösséget alkotnak. Mi is állandó kapcsolatban vagyunk az erdészettel, a vadász- és halásztársaságokkal, de közös akcióink is vannak.

Természetesen nem hagyhattuk ki a beszélgetésből az EFOTT-ot sem, éppen kedden járt a menedzsment helyi képviselője az őrsön, hogy a nyári fesztivállal kapcsolatban egyeztessenek. - Tudjuk milyen elképzeléseik vannak, milyen biztosításra tartanak igényt. Mivel komoly biztonsági szolgálat vigyáz majd a bulizókra, ezért a tervek szerint az öbölben a gumihajónk lesz majd folyamatosan szolgálatban, de nem lesz szükség plusz erők idevezénylésére - tette hozzá a parancsnok-helyettes, aki még zárszóként lapunkon keresztül is felhívta mindenki figyelmét a közelgő nyár miatt: a környéken egyetlen helyen sincs kijelölt strand a Dunán, s nem is tudnak róla, hogy lesz. Azaz továbbra is szabályszegést követ el az, aki a vízbe merül - ezt ellenőrzik is majd.

Az EFOTT-ra nem készülnek külön

a vízirendőrök

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!