Hírek

2008.02.01. 03:29

Több hitellel működünk

Dunaújváros - A beterjesztő, vagyis Dr. Kálmán András polgármester, valamint Somogyi György költségvetési elképzelése került tegnap a mérleg egy-egy serpenyőjébe, bár a civil képviselő tiltakozott az ellen, hogy a nevével fémjelzett módosító indítvány csakis az övé lenne...

Szabó Szabolcs

A Fidesz-civil együttműködés egy új, majd egy még annál is újabb B verzióval állt elő a közgyűlésen a költségvetési vita során. A hivatal által összeállított, dr. Kálmán András révén beterjesztett indítvány szűkös mozgástérrel számolt, ám egyesek szerint biztosabb alapot adott volna - ehhez az elképzeléshez Pochner László, a már civilként is független képviselő szintén csatlakozott -, a másik verzió magasabb bevételi és kiadási főösszeggel, több hitellel számol, de a készítő szerint jobban szolgálja a hatékonyságot, a működőképességet.

Röviden összefoglaljuk, hogy a végül tizenöt igen szavazattal elfogadott Fidesz-civil költségvetés - melyet még Kálmán András is elfogadott a végszavazásnál, de erről később - mit is tartalmaz: az eredeti, nagyságrendjét tekintve 13,5 milliárd forintos bevételi és kiadási oldallal számoló tervezet helyett, még a bizottsági tárgyalások során egy 14,1 milliárd forinttal kalkuláló B jelű javaslat került a képviselők, bizottsági tagok elé. Ma a közgyűlés kezdete előtt azonban egy újabb B verziót osztottak szét, végül ezt is fogadta el a testület, mely szerint a bevételi és a kiadási összeg 14 milliárd 744 millió 786 ezer forint, vagyis több, mint egymilliárd forinttal több bevétellel és kiadással számoltak az előterjesztők. A hiteligénybevétel is megemelkedett, az eddigi 2,2 milliárd forintos működési hitelt, melyre jelenleg is van szerződése a városnak, további több mint 660 millió forinttal növelnék, erre azonban külön szerződést kell majd kötnie az önkormányzatnak a számlavezető CIB bankkal.

Az új verziót támadó Szűcs Aranka MSZP-s képviselő hosszasan taglalta a véleménye szerint felmerülő problémákat. Azt állította, hogy az ily módon 1,1 milliárd forinttal megemelt bevételi összeg egyszerűen irreális tervezésen alapul, illetve nem számolnak különféle elvonásokkal, például az adóerőképesség növekedése miatt a város mintegy 200 millió forint adóbevételtől eshet el javuló adópozíciója miatt. Kálmán András polgármester elmondta, az általa beterjesztett A-verzió nem a legjobb költségvetés, de biztosítaná a működőképességet és a lehető legkevesebb érdeksérelemmel járna. A B változatban szerinte több olyan elem is szerepel, ami későbbi költségvetés-módosításokkal bekerülhetne a közgyűlés elé. Hozzátette: a B-verziót is támogatni fogja, aminek nem politikai üzenete lesz. Neki polgármesterként az a feladata, hogy a megadott határidőn belül legyen a városnak költségvetése, ennek érdekében tehát megszavazza a Somogyi-féle tervezetet is.

Pochner László szerint kockázatos, hogy az idei 3,6 milliárdhoz képest most 800 millió forinttal több iparűzési adóbevétellel számolnak. A bevételi oldalt a hiánycsökkentés érdekében szokták felsrófolni, de ebben az esetben a hiány is növekszik. Szerinte nem lesz megállás, ha ezen az úton indul el a város, ettől függetlenül végül Pochner László, a gazdasági bizottság elnöke is megszavazta a B verziót. Somogyi György szerint az idei év a városüzemeltetés éve lesz, ugyanis ezekre a feladatokra soha nem látott összeget, 808 millió forintot, plusz a céltartalékban 350 millió forintot terveztek be. Somogyi a legapróbb részletekig taglalta az elhangzott javaslatokat, kitért még a néhányezer forintos tételekre is. A megnövekedett hitelállományról úgy vélekdett: azt az egyensúly miatt be kellett tervezniük, de ezt ők sem örömmel tették. Hozzátette: kötvénykibocsátáson is gondolkoznak, ez a téma aztán számos hozzászólást indukált a későbbiek során. Dr. Dorkota Lajos mint elképzelésről beszélt erről a lehetőségről, amit szeretnének később majd a közgyűlésen is megvitatni. Dr. Skaliczky Andrea SZDSZ-es képviselő szerint a B jelű tervezet nem innovatív és nem dinamikus, csakúgy, ahogy az A sem volt az. Szerinte az a legnagyobb gond, hogy extrém kiadásnövekedés mellett a lényegében most létező struktúra fenntartását szolgálja csupán a B is.

Dorkota Lajos - aki úgy véli, döglődik a Pannon Puma - másként látja: szerinte a kiadások növekedésén nem kell csodálkozni, amikor egyre drágul a közüzemi szolgáltatások díja, ráadásul különféle elvonásokkal sújtja az állam az önkormányzatot. A fideszes alpolgármester - a korábbi éra gondos gazdálkodásának ékes példáiként - újra felemlegette a Dunaferr részvényeket, véleménye szerint a város a tizenöt százalékos pakettjét elkótyavetyélte 450 millió forintért, ám az MSZP ajándékozott egy élményfürdőt a városnak, aminek a terheit is majd ez a testület kezdheti el törleszteni.

Több szocialista képviselő az oktatást, a sportot érintő módosítátokat terjesztett be, ezeket elutasították a témát lezáró szavazásnál. Rohonczi Sándor szocialista városatya pedig nemes egyszerűséggel kijelentette: a Somogyi-költségvetéssel kiganyéznak az önkormányzat alól . Ebből az adogatásból nem maradt ki Dorkota Lajos sem, aki szerint 2006 előtt tapsikolták el a városi vagyont .

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!