Hírek

2008.02.13. 03:29

Talajvíz: az öbölbe kerül?

Dunaújváros - A szabadstrand medrének kotrása is része lenne a tervnek, mely szerint a löszkutakból termelt talajvizet a szigeten található öbölbe vezetnék. A tanulmányterv már elkészült...

Szabó Szabolcs

Az önkormányzat tavaly júniusban döntött arról, hogy elkészítteti a partvédmű víztelenítő kútjaiból kitermelt víz felhasználásával kapcsolatos tanulmánytervet. Arról van szó, hogy a löszkutakból a szabadstrand vízutánpótlását szeretnék megoldani, oda vezetnék el a kitermelt talajvizet. A tervnek része lenne a szabadstrand medrének kikotrása is.

A jelenleginél minden megoldás jobb lenne - jelentette ki Gál Zoltán, a Partvédelmi Vállalat igazgatója már korábban is: a partvédmű víztelenítő kútjaiból kitermelt víz ugyanis a szennyvízhálózatba, majd onnan a tisztítóműbe ömlik. A biológiai hatásokat tekintve sem szerencsés ez a módszer, gazdasági szempontból pedig komoly ráfizetés. Éves szinten mintegy ötvenmillió forintba kerül a városnak, hogy a talajvíz a szennyvízhálózatba kerül.

A szennyvíztisztítóba naponta hét-nyolcezer köbméternyi feldolgozásra váró szennyvíz folyik be, ebből mintegy ezer köbméter a löszkutakból származó talajvíz, amit mindenképpen ki kell termelni a partvédelmi vállalatnak ahhoz, hogy a város alatti terület biztonságos maradjon. A Barátság városrészben, a Dunasoron található a legnagyobb vízhozamú kút, ott naponta négyszáz köbméternyi talajvizet termelnek ki. A kőtárnál lévő kút ennél valamivel kisebb. E két végpont között további hat kút szolgálja a partfal biztonságát.

A Hydro Kft. tanulmányterve szerint egy átemelő szivattyús megoldást alkalmazó vezetékrendszert építenének ki, ennél azonban lenne olcsóbb megoldás is a Mélyépterv Kútmérnöki Kft. szerint, például a gravitációs csővezeték, ennek alkalmazásával az üzemeltetés is olcsóbb lenne - tartalmazza a közgyűlés elé kerülő javaslat. További, pontosabb vizsgálatot igényelne a löszkutakból kitermelt víz Szabadstrandba engedése abból a szempontból is, hogy az átlagosan 12 fokos talajvíz a strandéhoz viszonyítva télen melegnek számít, nyáron viszont hidegnek - ennek biológiai-ökológiai, és fizikai értelemben vett vizsgálata is fontos a további tervezés, kivitelezés szempontjából. A Hydro Kft. tanulmányterve nem tartalmaz részletes gazdaságossági számításokat sem, ám ez természetesen pótolható.

Az elvi vízjogi engedélyezési terv azonban az elkészült tanulmánytervezet alapján elkészíthető, pontosításokra azonban szükség van, ez azonban megoldható az engedélyeztetési eljárás előkészítése során. A közgyűlésnek most döntenie kell, hogy az elkészült tanulmányterv alapján elkészítteti-e az önkormányzat az elvi vízjogi engedélyezési tervet. A másik lehetőség, hogy megbízzák a Hydro Kft-t a vízjogi létesítési engedélyezési és az egyszerűsített kiviteli tervek, valamint a strand kotrásához, műszaki létesítményeihez szükséges tervek elkészítésével. Ez összesen mintegy nyolcmillió forintba kerülne a cég árajánlata szerint. A löszkutakból kitermelt talajvizet a szabadstrandba vezetni gazdaságos megoldás lenne

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!