2008.02.06. 03:29
Öt kérdés: igen?!
Dunaújváros - Ha a helyi népszavazásról szóló határozat is jogerőre emelkedik, akkor március 9-én öt kérdésben mondhatnak véleményt a dunaújvárosiak. Ezek közül kettő lesz kifejezetten helyi vonatkozású.
A helyi közgyűlési többség úgy döntött, egy sikertelen, a bíróság által megsemmisített határozat után ismét kiírják a helyi népszavazást a veszélyeshulladék-lerakó ügyében. A Dunaújvárosi Hírlap hétfői lapszámában közzétették a határozatot, azt az ettől számított nyolc napon belül, vagyis február 12-ig lehet megtámadni a helyi bíróságon. Ha addig nem születik semmiféle beadvány vagy megsemmisítő rendelkezés, akkor a népszavazással kapcsolatos határozat 12-én jogerőre emelkedik. Úgy tudjuk, van, aki ismét fontolgatja, hogy megtámadja a döntést.
Az országos népszavazás során három kérdésben (tandíj-, vizitdíj-, kórházinapidíj-fizetés) foglalhatunk állás március 9-én, ehhez jöhet még a két helyi vonatkozású kérdés. Ezek a következők: Támogatja-e Ön, hogy Dunaújváros közigazgatási területén belül nem Dunaújvárosban keletkezett veszélyes hulladék ne kerüljön elhelyezésre? , illetve Támogatja-e Ön, hogy Dunaújváros közigazgatási területén belül veszélyeshulladék-lerakó bővítésére ne kerüljön sor? .
Más lesz egyébként az országos, illetve a helyi népszavazási kérdések esetében az érvényességi és eredményességi küszöb. Míg az országosan kiírt kérdések esetében a választásra jogosultak 25 százalékának megegyező tartalmú - igenlő vagy nemleges - voksára van szükség az eredményességhez, míg érvényességi küszöb nincs is, addig a helyi vonatkozású kérdésekben a Dunaújvárosban választásra jogosultak ötven százalékának plusz egy főnek érvényes voksot kell leadnia. A szavazás akkor lesz eredményes, ha ennek az ötven százaléknak több mint a fele mond valamifajta egyöntetű véleményt. Legutóbb a gázmotorokkal kapcsolatban volt helyi népszavazás, amelyen nem vett részt a az érvényességhez szükséges számú választópolgár.
A szavazás napján, ha helyi voksolás is lesz, öt lapot kapunk, ezeken külön-külön lesz feltüntetve a három országos és a két helyi vonatkozású kérdés. Nem kötelező voksolni mindegyik kérdésben, elképzelhető, hogy lesz, aki csak az országos vagy csak a helyi témában akar szavazni. A menetrend szerint február 18-tól kezdik postázni az értesítőszelvényeket, ezeket 22-ig kell megkapniuk a választópolgároknak.