Hírek

2007.07.27. 02:29

Zsaruk Yamahán, 260 fölött

Dunaújváros-Iváncsa - Két darab finommechanikai csodával gyarapodott az iváncsai autópálya-rendőrség, plusz egy valóban európai forgalomtechnikai kisbusszal - ám vigyázat: a közegek szigora a régi maradt!

Szabó Szabolcs

Jaj a száguldozóknak! Íme: az iváncsai autópálya-rendőrség két darab vadonatúj, egyenként majd ötmillió forintos, ezerháromszáz köbcentis (...) Yamaha FJR típusú motort, motorocskát, robogót kapott a schengeni egyezmény végrehajtására átultalt uniós pénzből: ezeknek még a hangjuk is fegyelmező erejű! Amúgy bejáratósak, ezért egyelőre csak kétszázhatvan kilométerperórás sebességgel mentek velük, de képzett motorosrendőrök szerint a végeredmény közel járhat a háromszázhoz.

Úgyhogy...

Mindehhez járult még ugyancsak ezekben a napokban egy tizennyolcmillió forintos, puritán külsejű, ám nem kevésbé hatásos berendezésű kisbusz, melyben engem olyan apróság fogott meg, mint például a hideg-melegvizes kézmosó...

Utóbb említett kisbusz több különböző tábla- és bójakészlettel, helyszínelő-felszereléssel, valamint egy kisebb színháznak elegendő fénytechnikai berendezéssel rendelkezik. Ja, és még van hozzá laptop, amely nyomtatóval, digitális tachográfolvasó szoftverrel, egyebekkel bír. Ez is uniós pénzből. Az EU ugyanis azt gondolja, hogy belső területein már nem fogja különösebben vizsgálgatni, ki miért és hová megy - ellenben a nem uniós határok mentén fekvő országaiban élénken érdeklődik majd a tagállamokon kívüli illetőségű utazók minéműsége és felszerelkezése iránt...

Azt, hogy mindez nem csak légbőlkapott idea, hanem nagyon is a mindennapi gyakorlat diktálta szükségszerűség, bizonyítja a szerdán és csütörtökön lefolytatott, az unió országaiban egyidőben megrendezett, úgynevezett TISZPOL-akció, melynek keretében a szakzsargonnal élve teljes kitereléses ellenőrzést hajtottak végre. Értsd: az M6-os autósztrádán minden létező járművet kitereltek egy parkolóba, és ott a legtöbb ellenőrző vizsgálatot elvégezték, talán a végbéltükrözésen kívül. De lehet, hogy információim nem teljeskörűek... Mindenesetre a rendőrök mellett a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a katasztrófavédelem, a pénzügyőrség és a határőrség emberei a súlykorlátozás és a pihenőidők betartása, a veszélyes anyagok szállítása, az autópálya-matricák megléte, a jármű műszaki állapota, a forgalmi engedély érvényessége, no, és természetesen a sebességhatárok, egyéb apróságok betartása iránt érdeklődtek szerfölött közvetlenül.

Az eredmény: tizennyolc helyszíni bírság, négy feljelentés sebességtúllépésért - a csúcstartó 222 kilométert ért volna el óránként, de a második helyezett is 180 fölött tépett, négy bekötetlen gyerekkel a kocsiban... A bírság százharminckétezer volt, egy körözött személyt is találtak, egy szlovák kamionnak ideiglenesen bevonták a forgalmiját kopott abroncsok miatt.

Mindemellett a Pentele híd is az autópálya-rendőrökhöz tartozik, akik azt üzenik, hogy tilos a hídon megállni még a leálló sávban is. Szóval, ha megállunk ott, jó, ha az autónk totál mozgásképtelen roncs, halom ócskavas - vagy jön a büntető cédula. Lehet persze nézelődni a hídon: ha a kocsit másutt hagyjuk, és a járdán tátjuk a szánkat...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!