2007.07.27. 02:28
Új buszjáratok, át az új hídon
Dunaújváros (tsz) - Jövő hét szerdától, augusztus 1-től megindul a tömegközlekedés is a Pentele hídon. Az Alba Volán Zrt. közzétette az erre vonatkozó menetrendet.
Az első és legfontosabb - persze azután, hogy autóbusszal is megközelíthetőkké válnak augusztus elseje után a Duna túlsó partján fekvő települések -, hogy aki erre akar bérlettel utazni, azonnal menjen az Alba Volán elővételi pénztárához fényképpel és csináltassa meg az új bérletét, mert csak ezt fogadják el az új járatokon!
A közlekedési szolgáltató cég tegnap juttatta el szerkesztőségünkbe a saját, az Alba Volán, valamint a Kunság Volán Zrt. új, a Pentele hídon áthaladó járatainak menetrendjét. Azzal egyidőben, hogy Dunaújváros-Dunavecse-Apostag-Dunaegyháza-Dunaföldvár között tizenöt járatpárat közlekedtetnek, s egy járat kivételével megszűnik a Dunaújváros-Dunavecse-Szalkszentmárton autóbuszvonal teljes forgalma. Az egy járat Dunavecse autóbuszállomásról indul munkanapokon 6 óra 20 perckor és Dunaújvárosba érkezik 7 óra 20 perckor.
Az új autóbuszvonalakra új arcképes bérleti igazolványt, diákoknak és fogyatékkal élőknek új Igazolás nyomtatványt kell az elővételi pénztárakban vásárolni.
A Kunság Volán is indít a Pentele hídon augusztus 1-től járatokat, a Kunszentmiklós-Tass-Szalkszentmárton településeket köti össze Dunaújvárossal. Távolsági járatokat is érinti az új híd adta lehetőség. A dunaújvárosi Rév - Szalkszentmárton járat szünetel.
Lapunk 11. oldalán találhatják az Alba Volán új járatainak menetrendjét, a Kunság Volánét szombati számunkban közöljük.