Hírek

2007.07.09. 02:29

Szeptemberig megújul

Fejér megye - A tervek szerint idén szeptemberig befejeződnek a 6-os főút 11,5 tonnás burkolat-megerősítési munkái Fejérben: az érintett települések mindegyikén látványos építkezések zajlanak. Összesen 13 hidat is felújítanak, s egy helyszínen két hónapra lezárják a főutat.

Szabó Szabolcs

Amikor a napokban Molnár Istvánnal, a Magyar Közút Kht. megyei igazgatójával Ercsi csomópontjában rákanyarodtunk a 6-os főútra, vetettünk egy pillantást a tavaly, egy szlovák billencskocsi által elbontott sóhajok hídjának maradványaira is. A hídon vasárnaponként a laktanyában szolgáló katonák sokasága állt sóhajtozva, s integettek a látogatási idő lejárta után a távolodó kedvesnek, családtagoknak.

A gyalogos híd maradványai kiválóan ellenpontozták a közelben már zajló burkolat-megerősítési fejlesztések munkálatait. A 6-os főút 18,1-es és 76,3-as kilométerszelvényei közötti, 58,2 kilométer hosszúságú szakaszán burkolatmegerősítés történik: Pest megyében 12,352 kilométeren, Fejérben pedig három szakaszon, összesen 45,78 kilométer hosszúságban. Az ercsi laktanyaépület közelében két forgalomcsillapító szigetet építettek, s jól láthatóan megváltozott az út minősége: az építők felemelték a szegélyeket, lemarták a felszínt, s új aszfalt-, illetve kopóréteget építettek be.

- Az M6-os át-adása óta a térségben jelentősen csökkent az autó- és a kamionforgalom, ezért javultak a baleseti mutatók is - mondta Molnár István, aki úgy vélte: az építés befejezése után a kiváló útminőség sajnos sokakat a sebesség növelésére sarkallhat.

Látványos munkálatok zajlanak Adony térségében is, ahol a lórévi lehajtó előtt átépül egy csomópont: a munkások ottjártunkkor éppen a rávezető sáv alapjainak kiépítésén dolgoztak. A főút mellett elhelyezett tájékoztató tábla tanúsága szerint a főút 48,8 és 65,7 kilométerszelvényei között 2007. március 19-én kezdték a kivitelezést, a befejezés várható időpontja 2007. szeptember 13. (A kohéziós alap támogatásával készülő, a 6-os és az 56-os főutakra vonatkozó beruházást az EU 13,5 milliárd forinttal támogatta, ehhez hasonló összegű hazai támogatás járult, így 27 milliárd forint a beruházás összköltsége. Mint azt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. regionális irodáján megtudtuk: a Fejér megyei szakaszok felújítási költsége 8,3 millió euró, azaz mintegy 2,1 milliárd forint.)

Adonynál a meglévő aszfaltréteget erősítik meg, melyre az autópályákon alkalmazott, nagy tűrőképességű kopórétegtípus kerül, mely hosszú ideig ellenáll a nyomvályúsodásnak. Kopórétegként a munkások egy vegyi úton feljavított bitumennel készülő, zúzalékdús, s egy speciális kitöltő anyaggal ellátott aszfaltot terítenek. Adony és Rácalmás között aszfaltkiegyenlítő réteget építettek ki, míg Dunaújvárosnál padkát építenek, s elbontva a régi szalagkorlátokat, újakat szerelnek. A burkolatmegerősítés mellett a főúton átvezető legtöbb hidat is felújítják: közülük négy az ISPA-program keretein belül, kilenc pedig az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság megrendelésében készül.

A mindennapi közlekedés szempontjából az egyik legjelentősebb ISPA-beruházás az 1951-1952 között épült, Dunaújváros-Rétszilas vasútvonal felett átvezető híd felújítása és a közeli erdősítés lesz. A tervek szerint július 16-ától szeptember 13-áig tartó munkák idején a 6-os főutat lezárják, a forgalmat az M6-os autópályára terelik. Mint arról a Hidak Fejér megyében című tanulmánykötetben a szerzők beszámolnak: az ötnyílású, két-két V-alakú keretlábakon álló hidat először 1972-ben újították fel, később 1981- 1982-ben javították az útburkolatot, a szegélyeket, a korlátokat is. Szintén az ISPA-program keretében újítják fel a kulcsi és a dunaújvárosi időszakos vízfolyások hídjait, melyeket egyben szélesítenek is; de sor kerül Adony két hídja közül az úgynevezett Cikolai víz hídjának szélesítésére és erősítésére is. (Kisapostag két, vízfolyás felett átvezető, hídját 2006-ban újították fel.)

Az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság megrendelésében átépülő kilenc híd mindegyikén az útkoronán belül szükséges javításokat, s az egyéb sürgősségi beavatkozásokat - a hídtartozékok javítását, az útkoronán kívüli szerkezeti védelem növelését - végzik el. E munkálatok keretében megújul a százhalombattai időszakos vízfolyás hídja; a Budapest-Pécs villamosított vasútvonalat ugyancsak Százhalombattánál átívelő híd; Ercsiben egy földút feletti híd, ahol az útpálya megsüllyedt; Adonyban a Váli víz hídja; Dunaújvárosban a Felső- és Alsófoki patak valamint a Lebuki patak hídjai mellett a hajóállomásra vezető vasút feletti híd; és Baracson a Nagyvenyim- Baracsi ér hídja is.A július 16-ától szeptember 13-áig tartó munkák idején a forgalmat az M6-osra terelik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!