2007.07.23. 02:29
Sokan járnak még csodájára a hídnak!
Mátyási László az alépítményeket és az ártéri hidakat tervező Pont Terv iroda mérnöke az újvidéki Duna-híd tervezésében is részt vett - amit később lebombáztak.
- Legszebb munkám eddig kétségtelenül az esztergomi Mária Valéria-híd újjáépítése volt, de a Pentele-hídra is nagyon büszke vagyok! - mondja az ártéri hidak tervezője. Szerinte a kosárfüles mederhíd egyedülálló szerkezetű, nagyon szép alkotás - és az ártéri hidak is egyedülállóak a maguk nemében. Különösen, ha sajátos építési módszerüket vizsgáljuk: az acélszerkezetű elemeket ugyebár a meder felől csúsztatták a helyükre a nyugati parton, egészen a löszfalig. Még a köröshegyi viadukt sem így készült: először is az vasbeton-szerkezetű építmény, amihez az acélszerkezet úgy viszonylik, mint a papír a fagerendához. Másodszor: a köröshegyi viaduktot úgynevezett szabad betonozással készítették, vagyis minden pillérnél újra kezdődött a munkafolyamat, nem a völgy szélétől tolták előre az elemeket.
Mátyási László 1972 óta tervez hidakat, részt vett az Árpád-híd felújításában, a szegedi új híd tervezésében, és az újvidéki Duna-híd megalkotásában is. Utóbbi azzal szerzett keserű hírnevet, hogy a jugoszláv polgárháború végén a NATO lebombázta - máig kevéssé érthető ezen akció célja. Az biztos, hogy emiatt évekig szünetelt a hajózás a Dunán, s újabb évekbe telt, míg újjáépítették a hidat.
A dunaújvárosi nyugati parti ártéri híd másfél kilométer hosszú: ekkora acélszerkezetet még sehol a világon nem készítettek egyirányú, folyamatos betolással, tehát a Pentele-híd máris kétszeres világrekordot tart. (Az első rekord a kosárfüles hídé: ilyen szerkezetű sincs még egy ekkora a világon.)
Mátyási úrnak van egy mérnökhöz illően pontos és jellemző megállapítása a magyarországi hídépítésekkel kapcsolatban. Miszerint a nyilvánosság érdeklődése egy híd iránt négyzetesen csökken a Budapesttől való távolság növekedésével - viszont ugyancsak e távolság négyzetével arányosan nő a helyiek öröme! Ez a megállapítás alighanem kétségbevonhatatlan, és Mátyási László ellenőrizte is például az M0-ás Duláska-völgyi völgyhídjánál, illetve a tiszaugi Tisza-híd építésénél.
A tervező szerint sokan fogják még megcsodálni a Pentele-híd különböző szerkezeteit a világ minden részéből - érthető tehát az alkotók, a tervezők büszkesége...