2007.07.16. 02:28
Puccs ez, vagy lehetőség?
Perkáta - A jelek szerint meghatározó összecsapásra készülnek az önkormányzat keddi ülésén volt és jelenlegi képviselők. A tét a testület önfeloszlatása vagy további működése. A küzdelem már megkezdődött.
- A fel nem állt képviselők frakciója szokás szerint túlértékeli a szerepemet, de ez nem lep meg, mert állandóan szerep- és hatáskör-tévesztésben voltak! - nyilatkozta lapunknak Horváth Judit lemondott perkátai önkormányzati képviselő. A községben többen úgy vélik, hogy az önkormányzati testület önfeloszlatását kezdeményező hét képviselő akciója mögött valójában ő az értelmi szerző.
Mint korábban beszámoltunk róla, Perkátán a közelmúltban lemondott tisztségéről hét önkormányzati képviselő. Helyükre egy héttel ezelőtt hét új képviselő került. Ők azonnal javaslatot nyújtottak be arról, hogy a legközelebbi, július 17-i önkormányzati ülésen oszlassa fel magát a képviselőtestület. Ehhez hét szavazat kell. Ha így történik, időközi választást kell kiírni a polgármesteri és a képviselői helyekre.
Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere (Fidesz) lapunknak úgy nyilatkozott: elhamarkodott volt a korábbi hét képviselő (közöttük Horváth Judit) lemondása, mivel csak nyolc hónap telt el a helyhatósági választás után. Még inkább elhamarkodottnak nevezte a polgármester az új képviselők határozati javaslatát a testület önfeloszlatásáról, hiszen ők Somogyi szerint egy hét múltán még nem láthatják át a helyzetet annyira, hogy egy ilyen súlyú ügyben állást foglalhassanak.
- Úgy érzem, a hét új képviselő azért vállalta az önkormányzat feloszlatására szóló megbízást, mert ha ők mondanak le, akkor csak a hét üres képviselői helyre lehetett volna időközi választást kiírni. A cél új választások kikényszerítése volt, a tavaly októberben megválasztott testület lecserélése - jelentette ki a polgármester. Somogyi Balázs szerint az eseményeket Horváth Judit korábbi képviselő irányítja a háttérből.
A volt képviselő asszony azonban úgy fogalmazott: a marionett-báb kifejezés gyakran elhangzott Perkátán, ám azt nem a képviselőkre értették. - Ennyi független, köztiszteletben álló, felelős ember nem irányítható a háttérből - hangsúlyozta Horváth Judit.
Hozzáfűzte, ő soha nem indult polgármester-jelöltként, és ez a jövőben sem áll szándékában, mivel a feladat egész embert kíván, s ő munkáját (a Forrás Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke) hivatásként fogja fel, ezen nem akar változtatni. A községben a lemondások nem két hete kezdődtek el, mondta, hanem tavaly novemberben, a bizalomvesztés folyamatosan alakult ki. A lakosságot egyoldalúan informálták. Lemondott két szerkesztő a helyi újságtól, a helyi sportkör elnöke, egy bizottsági tag, hét képviselő, s most a hét új képviselő kezdeményezi a megújulást.
A volt képviselő asszony szerint e tizennyolc felelős ember nem tartja megfelelőnek a testület működését, csak öt képviselő elégedett vele: tehát nem lehet szó puccsról. - Az időközi választás lehetőséget ad a lakosoknak, hogy nyolc hónap után eldönthessék, kiben bíznak - fűzte hozzá Horváth Judit.