Hírek

2007.07.03. 02:29

Mulatság volt a javából

Mezőfalva - A Mezőfalvi Vigasságok idén a szomszédolással kibővített repertoárral - ennek köszönhetően gazdag programmal várta - három napon át a mulatni, kikapcsolódni vágyókat.

Szabó Szabolcs

A kistérség népszerű programsorozata, a Mezőfalvi Vigasságok pénteken a Mezőföld természeti kincseinek bemutatásával, este nyitó tábortűzzel vette kezdetét illetve a Kondor Kupával zárult vasárnap. A Mezőföldi Szomszédolással társított kavalkád fergeteges volt szombaton. A cigány kisebbségi önkormányzat zászlóavatása után egyebek mellett főzőverseny, a vendég települések kulturális bemutatója, versenyek, koncertek alapozták meg az éjszakai bál jó hangulatát.

A vigasságokhoz kapcsolódóan meghirdetett borversenyre nyolc mezőfalvi nevezett be. A bírálók között olyan neves borászok voltak, mint az adonyi Duna-Menti Szent Orbán Borrendet képviselői, Köller László és Schmidt Attila, a mezőfalviak részéről pedig Rabi János valamint Horváth László értékelte a borokat. Arany minősítést kapott vegyes fehér borával Nagy Sándor nyerte a versenyt. Második helyezett lett Szatmári László a bronz érmet nyert kékfrankosával, a harmadik helyezést pedig Töttös István zweigeltje érdemelte ki.

A Mezőföldi Szomszédolás ügyességi versenyei közül a kaszaösszerakásban Mezőfalva nyert, második Alap, harmadik Cece. A gabona- és aratóeszköz-felismerés a ceceieknek, az előszállásiaknak és a hantosiaknak ment a legjobban, második helyezett - szintén holtversenyben - Mezőfalva és Sárosd, harmadik Nagykarácsony és Alap. A váltóverseny sorrendje: Nagykarácsony, Sárosd, Hantos, a szellemi vetélkedőé pedig: Alap, Nagykarácsony és holtversenyben Cece, Előszállás, Sárosd a harmadik. A főzőversenyben a hantosiak babgulyása sikerült a legjobban, a ceceiek gulyása, a nagykarácsonyiak pörköltje és a sárosdiak aratógulyása vetekedett egymással, a harmadik helyezett alapiak pörköltje előtt. A legszebb sátruk a ceceieknek volt, a bemutatkozás a sárosdiaknak sikerült a legjobban. A Mezőföldi Szomszédolás összesített győztese Cece lett. Másodiként Sárosd, harmadikként Hantos végzett. Valójában azonban nem az eredmények számítottak, hanem az, hogy együtt - és fantasztikusan jól - vigadtak, valamint egy jót szomszédoltak a térségben élők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!