Hírek

2007.07.27. 02:29

Milliárdok jönnek

Székesfehérvár - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (2007-2013) első két esztendőre szóló akcióterve keretében a kormány a szétosztandó ötszáz-milliárd forintból hetvenmilliárdot ítélt meg a Közép-dunántúli régió operatív programja részére a kiemelten támogatott beruházások és a pályázatok finanszírozására.

Szabó Szabolcs

A régióban két-két turizmust fejlesztő, illetve a helyi és térségi infrastruktúrát javító program, illetve tizenkét útfelújítás nyert kiemelt támogatást, tehát ezekre nem kell pályázni - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. A turizmus területén a Veszprém megyei Balatonfüred és a Komárom-Esztergom megyei Esztergom a nyertes, ám a helyi infrastruktúra fejlesztése kategóriában zöld-utat kapott a Fejér megyei Rácalmás, az ófalui partszakasz védelmi munkáinak elvégzéséhez. Erre a projektre a kormány összesen 778 millió forintot biztosít.

Szintén a kiemelt beruházások között szerepel a Velence-Csákvár-Tata összekötő út, a részletekben, de összességében közel húsz kilométeres szakasz felújításához több mint 580 millió forint a támogatás. A Székesfehérvár-Zámoly-Gánt összekötő út 25,4 kilométeres darabjának rekonstrukciójához a kormányzat 750 millió forintot nyújt.

A fejlesztési tanács által az operatív programba javasolt, most elfogadásra nem került, de a kormány által is továbbfejlesztésre gondolt, így az ősszel már várhatóan támogatható Fejér megyei projektek között szerepel a megyeszékhelyről a Királyi séta - Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron (tervezett nettó költség: 1,84 milliárd forint), a Velencei-tó kapuja turizmusfejlesztési program 1,68 milliárddal, illetve a dunaújvárosi magaspart megerősítése (ennek nettó költségvetése összesen 520 millió forint).

A 2007-2008-ra kapott 70 milliárd forintból a kiemelt projektek finanszírozása mellett természetesen a most zárult döntési körben nem nyert elképzelések pályáztatás során történő támogatására is elkülönítettek egy keretet.

Ennek értelmében a két év során a gazdaságfejlesztést 9,3 milliárd, a turizmust 21,6, a településfejlesztést 9,7, a környezeti infrastruktúra fejlesztését 16,4, míg az úgynevezett humán infrastruktúra fejlesztést (ezen belül elsősorban a szociális ellátás intézményeinek bővítését, modernizálását) 10,2 milliárd forinttal lehet majd támogatni a regionális operatív program keretében.

Pál Béla a sajtó munkatársai előtt hangsúlyozta, hogy a hazánk számára 2013-ig rendelkezésre álló 22,4 milliárd euró uniós támogatás összességében több mint tízezer milliárd forintnyi fejlesztést tesz lehetővé a következő öt esztendőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!