Hírek

2007.07.27. 02:28

Megszülettek a pontszámok

Dunaújváros (szs) - A pótfelvételik előtti adatok alapján 1207 gólyát köszönthet a Dunaújvárosi Főiskola a 2007/08-as év első szemeszterében.

Szigeti Sándor

A két legnépszerűbb szakon igencsak megugrottak a pontszámok a tavalyi évhez képest a Dunaújvárosi Főiskolán (DF). Míg 2006-ban 107 pont elég volt a gazdálkodási és menedzsment szakra, addig idén 123 pontot kellett összegyűjtenie annak, aki be akart kerülni az államilag finanszírozott, nappali alapképzésbe. A médiaintézet népszerűsége továbbra is töretlen. Tavaly 134 pont volt a felvételi küszöb, ez idén még feljebb kúszott, 138 pontra. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát a gazdaságinformatikus szak foglalja el, 107 ponttal.

Amint az a fenti adatokból is kitűnik, a DF továbbra is népszerű a magyar felsőoktatási intézmények piacán. A jelentkezők száma tizenhárom százalékkal nőtt az előző évhez képest, az első helyen jelentkezők száma pedig öt százalékkal.

A legnépesebb hallgatóságot a mérnök informatikus alapképzés tudhatja magáénak, ide 324-en jutottak be. Gépészmérnöknek 148, kommunikáció és médiatudomány szakra 118, gazdálkodási és menedzsment szakra 109, műszaki menedzsernek 73, gazdaságinformatikusnak 63, anyagmérnöknek 30 főt vettek fel.

A diplomások számára indított mérnöktanár mesterképzési szakra negyvenketten nyertek felvételt.

Az idei, úgynevezett kapacitás elosztásos rendszer komoly kihívások elé állítja az egyetemeket és főiskolákat. Azokban az intézményekben, ahol a költségtérítéses képzésekre sem jelentkeztek elegen, akár szakok is megszűnhetnek.

A DF pótfelvételire meghirdetett képzéseinek listáját mától lehet böngészni az intézmény hivatalos honlapján. Azok számára sincs tehát minden veszve, akiket egyetlen helyre sem vettek fel az első körben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!