2007.07.04. 02:28
Középpontban a Duna menti régiók
Dunaújváros (szsz) - Hagyományteremtő szándékkal, nemzetközi konferenciát rendez a Duna menti térségek jövőjéről a Dunaújvárosi Főiskola.
A ma induló kétnapos nemzetközi konferenciának meglehetősen csinos nevet találtak a szervezők: Duna Térségi Kohézió I. EU Interregionális Nemzetközi Tudományos Konferencia. A hivatalos megfogalmazás szerint a tanácskozás célja, a Duna interregionális szerepének bemutatása, a jövőbeni lehetőségek feltárása, valamint a folyó menti régiók, városok közötti kapcsolatok, szakmai-tudományos együttműködésének kialakításának elősegítése.
E mellett, a szervezők célja közt szerepel egy fórum létrehozása a folyam partjainál található felsőoktatási intézmények közötti együttműködés elősegítésére. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott konferenciához neves előadói gárdát sikerült toborozni a DF szervezőcsapatának. A kétnapos szakmai tanácskozás fővédnöke dr. Glatz Ferenc, akadémikus, dr. Lamperth Mónika és dr. Fodor Gábor miniszterek. A nemzetközi konferencia július 4.-én délután plenáris üléssel kezdődik. dr Bognár László rektor köszöntője után, dr. Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, valamint Natalia Verschelde,az EU illetékes bizottságának elnöke tart előadást a regionalitás előnyeiről és problémáiról. A szerdai nap plenáris programjait egy vitafórum zárja. Csütörtökön szekcióülésekkel folytatódik a konferencia. Főbb témakörök: fenntartható közlekedés, turizmus, környezetvédelem, regionális fejlődési lehetőségek.