Hírek

2007.07.31. 02:27

Javult a rendőrségi statisztikánk

DH-információ (szs) - Egy év alatt hét százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma Fejér megyében. A kiemeltnek számító bűnügyekben a felderítési mutató is javult.

Szigeti Sándor

Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodája a napokban tette közzé az 2007-es év I. félévének kriminál-statisztikáját.

E szerint Fejér megyében hét százalékkal kevesebb bűncselekmény vált ismertté 2007. első félévében, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Míg tavaly 9747 esetet regisztráltak a megye rendőri szervei, addig idén 9087 ügy vált ismertté. 8145 ügyben ismeretlen tettessel volt dolguk a nyomozóhatóságoknak. Ezen ügyek felderítése 57,2 százalékban sikeres felderítéssel végződött, ami a számokat tekintve 4662 esetet, és 2101 ismertté vált bűnelkövetőt jelent.

Csökkent (26-ról 22-re) a külföldi elkövetők száma, és hasonlóképpen csökkenés mutatkozik a fiatalkorúak (180-ról 157-re) és a gyermekkorúak (92-ről 75-re) számában is.

Kevesebb büntetett előéletű elkövetővel (831 helyett 695) valamint visszaesővel (220 helyett 209) volt dolga a rendőrségnek az első félévben.

A kiemeltnek számító testi sértés, garázdaság, betöréses lopás, üdülő-, víkendház-betörés, rablás, zsarolás bűncselekményi kategóriákban nőtt megyénkben a felderítési eredményesség. Valamennyi kiemelt bűncselekményi kategóriában összességében 38,9 százalékos felderítési eredményességet jeleznek a számok, az elmúlt év hasonló időszakában elért 31,4 százalékhoz képest.

Ez utóbbi mutatóval egyúttal Fejér a megyei rendőr-főkapitányságok között a képzeletbeli dogobó harmadik fokára állhatna.

Eredményesebb felderítéssel csupán Borsod (41,1 százalék) és Bács (39,8 százalék) büszkélkedhet.

A kiadott összegzés szerint egyébként országosan 3,8 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma az első félévben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!