Hírek

2007.07.30. 02:27

Ártéri erdő helyett mocsár

Dunaújváros - Bekövetkezett sajnos, amitől a táborállásiak tartottak: elposványosodik a szabadstrand melletti ártéri erdő az oda zúduló tisztított szennyvíztől és talajvíztől.

Szabó Szabolcs

Az aszály miatt a város megmenekült a szúnyoginváziótól ezen a nyáron. A Táborálláson élőknek, az ottani nyaralótulajdonosoknak is ez lett volna hosszú évek óta az első nyaruk, amikor nyugodtan kiülhettek volna esténként a tereszra, a kertbe, nem keserítették volna életüket az alkonyatkor portyázó vérszívó rovarok. De nincs ilyen szerencséjük: a szabadstrand melletti ártéri erdőbe folyik az úgynevezett névtelen árokból a víz, mocsaras terület alakult ki azon a részen, ideális táptalajul szolgálva a szúnyoglárváknak.

A névtelen árok Táborálláson keresztül vezeti le a vizet - információink szerint a megtisztított szennyvizet is - a Hankook iparterületéről, valamint az összegyűlt felszíni vizeket a volt szovjet laktanyai lőtérről. A környékben lakókat korábban is zavarta, hogy az árokban felduzzadt víz miatt nádas, ingoványos tó keletkezett. Ez az áldatlan állapot megszűnt azzal hogy év elején kimélyítették az árkot, betonnal burkolták a medrét, illetve az utat átvágva kifolyást biztsítottak az árokban összegyűlt víznek. Csakhogy a cső nem vezet sehová: az út alatt átérve szabadon folyik belőle az iszapos, koszos víz az ártéri erdőbe.

Az önkormányzat városüzemeltetési és fejlesztési irodája a probléma kivizsgálását ígérte már a tavasszal. Ám már az eljárás előtt nyilvánvalóvá vált, hogy környezetvédelmi szempontból semmi kifogás nem lehet a létesítmény ellen. A Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség adta ugyanis ki a vízjogi létesítési engedélyt, ez alapján építették át az árkot, betonozták ki a medrét. Úgy tűnik: ilyen jelentős vízhozamra senki sem számított, ahogyan arra sem, hogy az ártéren pangó víz, elposványosítja az egész területet. Ha átvágnák a töltést a szabadstrand felé, akkor a koszos víz tovább rontaná az öböl vízminőségét. A Dunához kivezetés is költséges lenne. Lehetne persze azt mondani: az a terület ártér, a nevéből adódóan is elfogadható, hogy víz legyen a területen. Csakhogy Táborálláson hemzsegnek a szúnyogok esténként - és a helyzet idővel csak romlik...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!