2007.07.23. 02:24
A vasárnapi lesz az igazi népünnepély!
Aki örülni akar a hídnak, az ki fog menni a vasárnapi népünnepélyre, jegyezte meg a dunaújvárosi polgármester, aki szerint ez a nap egy soha vissza nem térő alkalom!
Ha nem láttam volna az építkezés szinte minden egyes részletét, talán el se hinném, hogy itt áll ez a kész híd! - jegyezte meg dr. Kálmán András dunaújvárosi polgármester pénteken reggel. Ahogyan fogalmazott: a több mint egy évtizede tartó folytonos izgalmi állapotot, amióta néhány ember elkezdte a lobbizást ezért a hídért, mostanra megelégedett, jó érzés váltotta fel.
- Számomra a vasárnap lesz az igazi hídavatási ünnep! - fűzte hozzá dr. Kálmán, aki azzal magyarázta ezt a kijelentését, hogy hiszen azon a napon valóban a környék apraja-nagyja veszi birtokába az új átkelőt, hétfőn csak a rövid hivatalos ünnepség lesz soron, majd prózaian megindulnak az autók a Duna egyik partjáról a másikra. - Ez egy soha vissza nem térő alkalom, egy megismételhetetlen vasárnap! - mondta a polgármester, aki külön örül, hogy hétfőn ő köszöntheti a tervezőket, az építőket, a finanszírozókat.
Kálmán András azt mondta: Dunaújváros nem vonta ki magát a népünnepély szervezéséből, egyszerűen úgy beszélték meg polgármester-társaival, hogy ezt a napot a kisebb települések szervezik, a nagyváros nem telepedik rá túlsúlyával a szomszédaira. - Elvégre ez a nap főként a hagyományos Dunavecse-Kisapostag kötélhúzó verseny köré szerveződik - magyarázta a polgármester.
- Jó névnek tartom a Pentele-hidat! - állt ki Kálmán András a kormány Földrajzi Helynév Bizottságának döntése mellett. - Aki örülni akar a hídnak, az így is, úgy is ki fog menni a népünnepélyre, s mi velük fogunk örülni!